Álomba ringat az első részlet az új A szépség és a szörnyetegből

Az ezúttal élőszereplős feldolgozásban az az Emma Watson alakítja majd Belle-t, aki korábban félt az énekléstől. Az első részlet alapján erre semmi oka nem volt.

  • hvg.hu
Álomba ringat az első részlet az új A szépség és a szörnyetegből

"A sztorit most CGI-környezetbe álmodva, de több élő szereplővel forgatta újra a Disney" – írtuk korábban a 2017 leginkább várt filmjeit összegző cikkünkben a márciusban érkező új A szépség és a szörnyeteg-moziról. Az egyik főszereplő Emma Watson lesz, aki egy 2015-ös interjúban elárulta, rettegett a zenés betétektől, mivel előtte soha nem volt ilyen szerepe.

A Disney újévi meglepetésként közzétette az első részletet, amelyben a színésznő énekehangja hallható, és ez alapján úgy tűnik, megérte az a sok énektanárnál töltött óra.

A szépség és a szörnyeteget március 27-én mutatják be Magyarországon.

 

 

 

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.