szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az egész Európát bejáró kiállításhoz a szervezők még hozzácsaptak néhány ellentmondásos dolgot, ami aztán kiverte a biztosítékot.

Egy horvát középiskolában, Sibenik városban, cenzúrázni próbálták az Anne Frank életéről szóló, Történelem a mának című kiállítást, mert az igazgatónak nem tetszett, hogy a partizánokat pozitív, míg a usztasákat negatív fényben tüntették fel. A szervezők ezt követően leállították a programot.

Az amszterdami Anne Frank Ház múzeum és emlékhely – oktatási programjának részeként – saját készítésű és gondozású vándorkiállítása 1997 óta járja a világot, és eddig 40 országban több mint tízmillióan látták. Horvátországban Sibenik lett volna a 24-ik város, ahol megrendezik.

A Sibenik.in hírportál szerint a konfliktus abból adódott, hogy a szervezők a harminc pannó mellé, amely Anne Frank életét mutatja be, hat további pannót is hozzácsatoltak, amely nem része az európai programnak, és amely a partizánok, valamint az usztasák tetteit ábrázolja a második világháborúban. Josip Belamaric iskolaigazgató úgy vélte: az usztasákat a pannón úgy tüntették fel mint háborús bűnösöket, akik szerbeket, zsidókat öltek és gyerekeket éheztettek, miközben a partizánok "angyalok voltak".

Az igazgató arra kérte a szervezőket, hogy a vitatott pannókat távolítsák el, ők azonban az egész kiállítást leállították.

A tárlat szervezői, a Horvát Oktatási és Fejlesztési Hálózat a Kommunikáció Evolúciójáért (HERMES) elnevezésű civil szervezet közleményt adott ki, amelyben sajnálatát fejezte ki az ügy miatt.

"Sajnos az utóbbi időben egyre többször vagyunk tanúi a történelem eszközként való felhasználásának egyes politikusok és más érdekcsoportok részéről, akik hamis érveléssel megpróbálnak megosztottságot szítani 'mi, jók' és az 'ők, rosszak' között" – áll a szövegben.

A HERMES jelezte, hogy a történelem ilyen hazug és leegyszerűsített tolmácsolásával soha nem foglalkoztak, és a jövőben sem fognak.

A hat pannó kivonásával – mint fogalmaztak – azt érték volna el, hogy erősítik a hitet, miszerint a második világháborúban "valahol a németek és zsidók között történt valami". Kiemelték: ez mellőzné a tényt, hogy Horvátország nagyon is része volt ennek a háborúnak, és emiatt nem hajlandóak hazug kompromisszumokra.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kikérné a kormány vakcinaszerződéseit Ujhelyi István, mert szerinte hazudik a kormány

Kikérné a kormány vakcinaszerződéseit Ujhelyi István, mert szerinte hazudik a kormány

Rakonczay feladni kényszerült óceánátkelési kísérletét

Rakonczay feladni kényszerült óceánátkelési kísérletét

Újabb minisztere hagyja ott Trumpot

Újabb minisztere hagyja ott Trumpot