Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Lisa Kristine humanitárius amerikai fotós tárlata két hónapig lesz látható.
A modernkori rabszolgaságot mutatja be Lisa Kristine humanitárius amerikai fotós kiállítása, amely Enslaved - A modern rabszolgaság címmel vasárnap este nyílt Budapesten a Kogart Házban.
A két hónapig látható, 55 fotót bemutató tárlat megnyitóján részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a kiállítás fővédnöke.
"A kiállítással az a célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet mai korunk rabszolgaságára és ösztönözzünk mindenkit arra, hogy a maga módján segítsen ennek a problémakörnek a felszámolásában" - hangsúlyozta Kovács Gábor, a Kogart Ház vezetője a vasárnapi megnyitón.
Ráza Dzsafar, a 2015-ben alakult Global Sustainability Network szervezet egyik alapítója elmondta: egyesületük amellett, hogy a modernkori rabszolgaság megszüntetésére jött létre, azt is vállalta, hogy rámutasson a valós problémákra.
Nagy eredménynek nevezte a tavaly december 2-án megtartott Vatikáni találkozót, amelyen Ferenc Pápa mellett a világ legfőbb vallási vezetői vettek részt. "Ez az esemény adta meg a lökést azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek korábban már megkezdődtek" - hangsúlyozta Ráza Dzsafar.
Beszélt az ENSZ által felkarolt globális fenntarthatósági célokról is, amelyek közül az egyik a rabszolgaság felszámolására irányul. A megállapodást aláíró 195 ország kötelezettséget vállalt arra, hogy az egyezményben megfogalmazott célokat 2030-ig teljesíti - hívta fel a figyelmet.
Lisa Kristine amerikai fotográfus felhívta figyelmet arra, hogy a mai rabszolgaság egy rejtőzködő téma, és nem sokat lehet tudni róla. "A számokból viszont kiderül, hogy a földön jelenleg 46 millióan élnek rabszolgasorban" - hangsúlyozta.
A képek közül kiemelte azt, amelyen téglahordó férfiak láthatók. Ezek az emberek napi 16-17 órát dolgoznak a 40 fokos hőségben. A fejükön 18 darab 2 kilogrammos téglát cipelnek több száz méteren keresztül egy teherautó platójáig.
Egy másik fotón ghánai kisfiú látható vízcseppekkel az arcán. Lisa Kristine kifejtette, hogy ezeket a gyerekeket kicsik és finom ujjaik miatt dolgoztatják. Feladtuk, hogy egy mesterséges tóban a halászok által bedobott és összegabalyodott hálókat kibogozzák.
"A legtragikusabb az, hogy nem tanítják meg őket úszni, és azok a gyerekek, akikkel találkoztam, mindegyikük ismert minimum egy vele egykorú gyereket, aki megfulladt a munka közben" - mondta a fotós.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.