Európai turnéra indul Woody Allen híres jazzbandája
A 81 éves filmes majdnem minden hétfőn fellép New Yorkban a zenekarával, most nyáron viszont Európa több nagyvárosába is ellátogatnak.
hvg.hu
Woody Allent híresen nem érdekli a filmvilág jelene, a saját forgatásairól is sokszor hamarabb lelép, hogy elkapjon egy sportközvetítést vagy épp gyakoroljon egy kicsit klarinéton. Az Eddy Davis New Orleans Jazz Band nevű zenekarával ugyanis szezonban minden hétfőn fellépnek a New York-i Cafe Carlyle-ban, már a hetvenes évek óta.
Júliusban az a ritkaság fordul majd elő, hogy Európába látogat a banda, egyelőre hat koncertet jelentettek be:
július 2.: London, Anglia – Royal Albert Hall
július 4.: Lisszabon, Portugália – Coliseu dos Recreios
július 6.: Antibes, Franciaország – Antipolis Theatre d’Antibes
július 8.: Giroba, Spanyolország – Cap Roig Festival
július 11.: Hamburg, Németország – Elbphilharmonie
július 12.: Hamburg, Németország – Elbphilharmonie
Közben pedig az is kiderült, hogy az ötvenes évek New Yorkjában játszódó Wonder Wheel című idei filmje (Kate Winslet és Justin Timberlake főszereplésével) szeptember 9-én kerül majd az amerikai mozikba.
És címet is kapott a vidámparkban játszódó mozi, amelyben Justin Timberlake lesz a másik főszereplő.
Egy héttel ezelőtt a hivatalos Facebook-oldalán tartottak egy több mint egy órás beszélgetést Woody Allennel, amelyben többek közt a régi és új filmjeiről, a digitális filmezésről, az új otthonául szolgáló Amazonról és a zenekaráról is szó esett – az Allent kedvelőknek érdemes megnézni.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.