Presserrel egyezségre jutott, Jay-Z-vel már nehezebb pere lesz Kanye Westnek

Jay-Z új albumán már üzent Kanye Westnek, a két rapper közötti ellentét pedig úgy fest, jogi útra terelődik.

  • hvg.hu hvg.hu
Presserrel egyezségre jutott, Jay-Z-vel már nehezebb pere lesz Kanye Westnek

Múlt héten adta ki régóta várt, 4:44 című albumát Jay-Z, aki amellett, hogy szövegeiben például bocsánatért esedezett Beyoncénál, amiért megcsalta őt, a Kill Jay-Z című kezdőszámban Kanye Westnek is üzent, amelyben alaposan beszól egykori mentoráltjának. A két rapper korábban közös albumot is adott ki Watch The Throne címen, majd közös turnéra indultak, azonban Kanye legutóbbi lemeze után már egyre kevésbé rejtette véka alá, hogy vége a nagy barátságnak.

A fő ellentétet a Jay-Z által alapított TIDAL zenei streaming szolgáltatás körüli viták szülték, ugyanis Kanye West legutóbbi lemezét, a The Life of Pablót  már nem akarta kizárólag azon a felületen bemutatni, így az album elég hamar az iTunes-on és a Spotify-on is kikötött. A két művész ráadásul a megkötött szerződést is másképp értelmezte: Kanye 3 millió dolláros bónuszt követel a cégtől, mivel másfél millió új feliratkozót szerzett a szolgáltatásnak, és még további pénzt hiányol néhány videóért, amiket (figyeljenek!) végül nem készített el.

A TMZ informácói szerint Kanye otthagyná a TIDAL-t, ám ha a rappert ezt megteszi, akkor a cég bepereli őt szerződésszegésért. Ám Kanye ebben az esetben visszaperelné a streaming-szolgáltatót. Úgyhogy további üzengetésre készülhetünk kettejük között a nyilvánosság előtt.

Egyelőre bukó Jay-Z streaming-cége

A Prince-, Kanye West-, és Beyoncé-féle exkluzív tartalmak sem segítettek az idei évben jókora veszteséget termelő Tidalen.

Ennyit fizethetett Kanye West a Gyöngyhajú lány lenyúlásáért

A Blikk értesülése szerint a több tízmillió forintra rúgó összeget nemcsak Presser Gábor kapta, abból a felvétel jogtulajdonosának, a Hungaroton Recordsnak, valamint a másik szerzőnek és az előadóknak is jut.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.