„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A világ egyik legjobb dobosának zenekarában ül a dobszerkó mögé.
A nemrég Budapesten járt Foo Fighters készülő Concrete and Gold című nagylemezéről van szó, és hát valóban meglehetősen különleges, amikor a világ egyik legjobb dobosa, aki ugyan frontember a zenekarában, de éppenséggel a zenekara dobosa, Taylor Hawkins sem gyenge közreműködőt hív erre a posztra. Na jó, de ez a valaki Paul McCartney.
Macca egyébként már a Beatles-korszakban is ült a dobfelszerelés mögé. Például ő játszik a Back In The USSR című dalban – akkor Ringo Starr egy nagy vita és sértődés után néhány napra otthagyta a stúdiót és zenekart, és kényszerből McCartney játszotta fel a dal dobsávját. Később saját lemezein – szólóban és a Wings-albumokon – is többször dobolt.
Ahogy azt Dave Grohl az ET Canadának nyilatkozta, McCartney villámlátogatást tett a stúdióban – meghallgatta a dal vázlatát, technikusa felállította dobfelszerelését, majd két kört rögzített a dalból.
Az új Foo Fighters-lemez szeptember 19-én jelenik meg.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.