hvg.hu: Irodalmi pletyka vagy való igaz, hogy Ahol megszakad című első verseskötetével járnak randizni a fiatalok, főként a kamasz fiúk?

Závada Péter: Valóban szoktak szívatni ezzel a pletykával, feszélyez is rendesen. Az biztos, hogy én sosem randiztam a verseimmel, arról pedig fogalmam sincs, hogy más megtette-e. Forráskritika kellene.

hvg.hu: Gondolom ennél mostanában kicsit jobban lefoglalja, hogy épp az ELTE filozófia szakán doktori iskolába jár. Már van 3 diplomája. Miért ilyen fontos, hogy befutott szerzőként újabb szakokon képezze tovább magát? Esetleg akadémiai pályára készül?

Z.P.: A tudományos titulusok és a diplomák száma a legkevésbé sem érdekel, bár az elől semmiképp nem zárkóznék el, hogy valaha egyetemen tanítsak. Világ életemben béna voltam az egyetemi adminisztrációs ügyekben, ám ezzel együtt szeretek órákra járni, mert mindig témát adnak, van miről olvasni, gondolkodni, írni. Sokkal izgalmasabbnak találom, mint amikor csak lézeng az ember. Ha nincs struktúrája a napjaimnak, viszonylag hamar fölöslegesnek érzem magam.

Závada Péter

Fülöp Máté

hvg.hu: Mi a doktori disszertáció témája?

Z.P.: Színháztudományos téma, és leegyszerűsítve arról van szó, hogy próbálom bizonyos, érzékeléssel kapcsolatos filozófiai belátások alapján meghatározni azt a típusú színházat, amit szeretek.

hvg.hu: És megszerette a Csárdáskirálynőt is? - Az áprilisi bemutatóra újraírta a híres operett szövegét az Operettszínház felkérésére. Hogy érkezett meg a szókimondó rap-től az operettig?

Z.P.: Viszonylag nagy mennyiségben fogyasztok popkultúrát. Például komoly sorozatfüggő vagyok. És kedvelem az új kihívásokat is: amikor azt érzem, hogy valami elsőre kényelmetlen, kellemetlen számomra, azt biztos, hogy érdemes kipróbálni. Eleinte így voltam az operettel is, de ahogy egyre jobban beleástam magam a műfajba, és megismertem a játékhagyományát, rájöttem, hogy ugyanolyan értékes, mint a prózai színház. Sok örömöt okozott a szövegkönyvvel folytatott munka, ahogy az a felismerés is, hogy valójában egy kicsit sem vagyok kultúrsznob. Egyébként a rap-ből, a Akkezdet Phiai-ból származó rutinom rengeteget segített a Csárdáskirálynő szövegénél, mert itt is verslábakban, rímben és ritmusban kellett gondolkodni, továbbá a zene és a szöveg tökéletes harmóniájára törekedni.

hvg.hu: A lányok angyalok, Te rongyos élet, Hajmási Péter, Hajmási Pál…, Jaj, cica, eszem azt a… Tényleg volt bátorsága hozzányúlni ezeknek a gigaslágereknek a szövegéhez? Nem csapott még le önre a népharag?

Z.P.: Azt fontos tisztázni, hogy nem az eredeti, 1915-ös Kálmán Imre operett szövegével foglalkoztam, hanem az amerikai verziójával, ugyanis a csárdáskirálynőt 1917-ben kivitték a Broadway-re. Az amerikai előadás dalszövegeit anno P.G.Wodehouse szerezte, a cselekmény helyszínét pedig egy Monte Carlo-i kaszinóba tették át, sőt, a címét is megváltoztatták Riviera Girl-re. És igen, hozzá kellett nyúlnom a dalokhoz is. Gyakorlatilag írtunk egy új operettet, mert a szövegek 80%-át, miután lefordítottam, újraírtam. Szerintem a hagyománytiszteletet leginkább azzal tudja demonstrálni az ember, ha időt és energiát fektet abba, hogy újragondolja a darabot, ha érdekli annyira, hogy parafrázist készítsen belőle. Ugyanígy álltam hozzá a korábbi Shakespeare-szövegfeldolgozásaimhoz is. Ilyenkor persze valamelyest barbár munkáról van szó, mert neki kell állni szétverni az eredeti szövegeket, hogy valami új születhessen. Persze, abban sem lehetünk biztosak, hogy mi számít eredetinek. Mindig reménykedem is benne, hogy aki elmegy megnézni ezeket az előadásokat, tudatosítja magában, hogy ez nem valami hagyományos dolog, hanem egy remix. Igen, tulajdonképpen amit most csináltam, az a Shakespeare-remixek után egy Kálmán Imre-remix.

hvg.hu: Ha már a popkultúránál tartunk. Milyen sorozatokat néz? Mik a kedvencei?

Z.P.: Hatalmas House of Cards rajongó vagyok, imádom a kifinomult humorát és persze az intrikát, na meg a III.Richárd-i áthallásait. A politikai dráma vonalon legutóbb a The Honourable Woman jelentett maradandó élményt - ez egy BBC-s minisorozat Maggie Gyllenhaal-lal a főszerepben. Szeretem a sejtelmesebb, darkosabb dolgokat is, ilyen volt legutóbb a Netflixes OA. A Marveleket is nézem, és természetesen a Girls-t is imádtam. A sorozatnézés az esti kikapcsolódás.

Fülöp Máté

hvg.hu: Gondolom a Girls a sorozat erősen feminista jellege miatt is tetszett. Többször is elmondta, hogy nagy feministának tartja magát. Ez leginkább miben nyilvánul meg?

Z.P.: Szimpatizálok a feminizmussal, itt persze fölmerül a kérdés, hogy melyik hullámával, de nem tartom magam a téma szakértőjének. Figyelem az itthon alakuló, heves diskurzust, a radikálisabb és a kevésbé radikális irányokat, de szilárd elméleti alapok hiányában leginkább csak a partvonalról szemlélődöm. Ami pedig a magánéletet illeti, otthon is mindenben az egyenlőségre törekszünk. Arányosan osztjuk meg a házimunkát és a komoly, szakmai karrier sem csak a férfi maszkulin-hegemón kiváltsága. Szóval én abszolút hiszek abban, hogy a gender-sztereotípiákat érdemes újragondolni, és meghaladni.

hvg.hu: Mész című kötete 2015-ös megjelenésekor, melyben többek között édesanyja halálát dolgozta fel, többször is nyilatkozta, hogy pszichológushoz terápiára jár, ami rengeteget segít. Most hol jár ezen az úton?

Z.P.: Konkrétan akkor fordultam szakemberhez, amikor alapvető váltás történt az életemben: 15 év zenélés és masszív éjszakázás után gyakorlatilag egyszerre tettem le a cigit és az alkoholt. Ebben a válságos, átmeneti időszakban nagyon fontos volt egy megbízható szakember segítsége. Bár hála istennek most nincs semmi gondom, jelenleg is járok pszichológushoz. Szerintem fontos, hogy amíg az ember megengedheti magának, addig éljen ezzel a lehetőséggel.

hvg.hu: A terápia gyakorolt hatást az írásra, a költészetére?

Z.P.: Sokkal produktívabb lettem, miután életformát, életmódot váltottam, és felfedeztem, hogy milyen sok, eddig kihasználatlan energia van bennem. A terápia a versekről is levette a súlyt, ma már nem feladatuk az öngyógyítás. Nem értek egyet Csáth Gézával abban, amit a naplójában ír, hogy a saját démonaink megismerése gátat vetne az írásnak.

hvg.hu: Költő kollégája, Peer Krisztián fogalmazott úgy, hogy ő egy tragédia után, 42 évesen értette meg, micsoda hamis költészet mítosz az, hogy a jó költőnek minimum kell egy súlyos pszichózis, még jobb, ha van mellette egy függőség, de az az igazi, ha mindez kiegészül egy tragédiával is.

Z.P.: Ezt a romantikából ránk maradt költőképet hihetetlenül károsnak gondolom, hiszen számtalan ember életét megnyomorította már. Ezzel szemben az amerikai költőlegenda, John Ashbery, pár hete halt meg, 90 évesen. Az angolszász világban számos szerző él és alkot egészségben, és hoz létre hihetetlenül gazdag életműveket. Én inkább ezt a pályát preferálom, nem Csáth Gézáét. A tragédiák pedig, főleg egy hosszú élet során, megúszhatatlanok. Szóval attól nem tartok, hogy ne lenne miből dolgozni.

Fülöp Máté

hvg.hu: 4-5 évvel ezelőtt, az első kötete megjelenése táján, abból a szempontból is nagyon más ember volt, hogy igencsak forradalmi hangulatában szerette megmondani a tutit. Mára megnyugodott és megszelídült? Vagy egyszerűen kiábrándult?

Z.P.: Nem. Inkább csak rájöttem, hogy nem tudom a frankót. Egy idő után azt éreztem, hosszútávon nagyobb befolyásom van a dolgokra, ha a világnézetemet és az érzéseimet a konkrét szövegeimen, a munkáimon keresztül kommunikálom. Ehhez értek, ezen a terepen mozgok otthonosan. Szerintem most amúgy sem a folyamatos panaszkodásnak van itt az ideje, ezért a legjobb, amit tehetek, hogy a munkámra koncentrálok.

hvg.hu: Valóban dolgozik. A napokban jelent meg legújabb verseskötete, a Roncs szélárnyékban. Miután elolvastam, azt éreztem, ez a könyv menekülés a valóságból egy másik valóságba. Jól gondolom?

Z.P.: A kötetnek valóban van egyfajta szolipszista, önmagába zárkózó attitűdje. Az ember ma gyakran érezheti azt, hogy csak úgy képes túlélni, ha felépít magának egy saját, belső világot. Az biztos, hogy én jól ellennék abban a világban, amit a versekben elképzeltem, ahol az idő lassabban telik, vagy olykor ki van merevítve, miközben a szemlélő tengerpartokon sétál, gondolkodik, ír, olvas. Ez nem egy egyetemes világmagyarázat, inkább egy furcsa fragmentumokból felépülő létlehetőség, tele elmosódott körvonalakkal.

hvg.hu: Újramasterelte a költészet legklasszikusabb képeit és legtöbbet használt toposzait. Erdők, fák, tenger-és madármotívumok mindenütt a kötetben. Nem félt attól, hogy ezekhez nyúlni túl nagy vállalás?

Z.P.: Ebben a tekintetben valóban visszanyúltam a klasszikus és későmodern lírahagyományhoz, és olyan verseszményeket és poétikai eljárásokat próbáltam meg leporolni, amelyek az utóbbi időben nem voltak divatosak. Kacérkodom a tárgyiasság,a hermetizmus és az általában vett emelkedettség hatásesztétikáival is.

hvg.hu: Nem lehet kikerülni a kérdést, hogy mi a helyzet a slam poetry-vel és a Akkezdet Phiaival?

Z.P.: Követem, érdekel, hogy slam poetry sorsa miként alakul, de aktívan már egy ideje nem veszek részt benne, nem adok elő. Ma már nem igazán tudok azonosulni a slam fogyasztói szemléletével, gondolok itt arra, hogy folyamatosan versenyeztetik a szövegeket. Én nem szeretném pontszámok alapján írni a verseimet. A színpad sem hiányzik, mert a zenekarral járunk koncertezni, ha nem is olyan gyakorisággal és intenzitással, mint annak idején. Tavaly kiadtam egy kislemezt trAnzKaPHka, a Kastély címen, ebbe csatornáztam minden zenélésre irányuló energiáimat, néhány számot élőben is elő szoktam adni róla.

Fülöp Máté

hvg.hu: Ezek szerint mostanában nem készül a következő Akkezdet Phiai nagylemez?

Z.P.: Az alkotótársammal, Süveg Márkkal 20 éve barátok vagyunk, és a kapcsolat ma is ugyanúgy él közöttünk. Egyszerűen arról van szó, hogy a közös formációnkon túl mindketten a saját utunkat is járjuk, autonóm művészek (is) vagyunk. Igen, tervezünk még új, közös albumot, de ehhez egy csomó mindennek kell együtt állnia: kell közös hely, idő, ihletforrás és szerencse is. Jelenleg közeledünk efelé.

hvg.hu:„A szél is egy nyelv előtti nyelvet/ beszél, nem jelentése van:/ indulatai. Melyikünk fog/ először megszólalni rajta?”– írja a kötetben. Önnek mivel kapcsolatban vannak mostanság indulatai?

Z.P.: Sok minden dühít. A szélsőségek elharapózása, ahogy az embertársainkkal bánunk, a rászorulókkal, a menekülőkkel. Vagy az, hogy csak üresen ventilálok, zombiként követem a napi, aktuálpolitikai eseményeket, és mindenen felidegesítem magam. Ez teljesen megbénított. Muszáj voltam némi pozitív inputot is szerezni annak érdekében, hogy továbbra is felelős polgárként és értelmiségiként tudjak ezekkel a dolgokkal foglalkozni. Arra jutottam, hogy Camus-nek igaza van: nem érdemes elkeseredni azon, hogy a világ abszurd: "Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt".