Hatalmas botrányba keveredett Harvey Weinstein, akiről a The New Yorker is egy igencsak részletes cikkben azt állította: nőket zaklatott és erőszakolt meg. Egy 2015-ben, titokban rögzített hangfelvételt is közzétettek, amelyen beismerte, hogy fogdosta Ambra Battlina Gutierrez Fülöp-szigeteki-olasz származású modellt egy szállodában.
A lap szerint a producer erőszakosságáról hosszú évek óta terjengenek pletykák, de nagyon kevés olyan nő volt hajlandó megszólalni, akik elmondásuk szerint az áldozatai közé tartoznak. A cikk szerzője azt írta: a szövevényes történet tíz hónapos nyomozás után állt össze.
Asia Argento olasz színész és rendező sem akart beszélni erről, eddig. Azt állította: Weinstein és környezete szeret fenyegetőzni, a producer több embert ellehetetlenített már, és őt is ezzel fenyegette meg, ha eljárna a szája.
Eddig legalább tizenhárom nő állította Weinsteinről, hogy zaklatta. Hárman közülük azzal vádolták meg a producert, hogy megerőszakolta őket. Négyen azt mondták, hogy tapogatta őket, és szintén négyen állították: a producer mutogatta nekik magát vagy előttük maszturbált. A producerrel dolgozó személyek közül összesen tizenhatan állították, hogy látták erőszakosan viselkedni Weinsteint.
A New Yorker-cikkben két nő, Rosanna Arquette és Mira Sorvino állította: a karrierjük azután kezdett hanyatlani, hogy visszautasították Weinsteint.
A The New York Times kedden azt írta, hogy két világhírű színésznő is azt állította: fiatal korukban Weinstein zaklatta őket. Az egyik Angelina Jolie, a másik Gwyneth Paltrow.
Emma Watson, aki szintén dolgozott a producerrel, két tweetben együttérzését fejezte ki minden olyan személynek, legyen szó nőkről vagy férfiakról, akiket szexuális erőszak ért, és jelezte: abba kell hagynia a nők kizsákmányolását.
I stand with all the women who have been sexually harassed, and am awestruck by their bravery. This mistreatment of women has to stop.
— Emma Watson (@EmmaWatson) 2017. október 10.
In this instance it was women affected but I also stand with all the men, indeed any person, who has suffered sexual harassment.
— Emma Watson (@EmmaWatson) 2017. október 10.
Weinstein korábban közleményben kért ugyan bocsánatot, mint írta: „ahogyan a múltban viselkedtem néhány kollégával, az sok fájdalmat okozott”. Ezután határozatlan időre szabadságra ment, csakhogy vasárnap este azonnali hatállyal elbocsátották a Weinstein Company nevű cégtől, amelynek névadója és társalapítója volt.
A hvg.hu Weinstein hatalmas zuhanásáról szóló cikkét itt olvashatják.