Harvey Weinstein hatalma és befolyása nehezen megragadható. Meryl Streep Istennek nevezte, amikor átvette az egyik Golden Globe-ját, Quentin Tarantino több évtizedes házassághoz hasonlította munkakapcsolatukat. Óriási celebeket volt képes mozgósítani, ha Hillary Clinton kampányának a támogatásáról volt szó, és nála volt gyakornok Barack Obama nagyobbik lánya, Malia. Úgy tűnik, az amerikai elitben mindenhová be volt kötve, és mindenki a lekötelezettje volt.

Most mégis kiderült, hogy egy ilyen hatalmas ember hatalmasat tud zuhanni.

Harvey Weinstein visszaélései legalább három évtizede adnak témát a hollywoodi pletykáknak, de a New York Times cikkére, és néhány bátor nő vallomására volt szükség ahhoz, hogy ezek hihetők legyenek, és hogy ne maradjanak következmények nélkül. Weinstein közleményben kért bocsánatot azért, mert „ahogyan a múltban viselkedtem néhány kollégával, az sok fájdalmat okozott”, majd határozatlan időre szabadságra ment, csakhogy vasárnap este azonnali hatállyal elbocsátották a Weinstein Company nevű cégtől, amelynek névadója és társalapítója volt. (Néhány órával korábban még levélben könyörgött néhány stúdióvezetőnek és ügynöknek, hogy akadályozzák meg a kirúgását.) A hétvégén lemondott a védelméről az ügyvédje, Lisa Bloom.

A New York Bandái című film bemutatója Cannes-ban

AFP / Oliver Laban-Mattei

Weinsteint olyan színésznők vádolták meg, mint Ashley Judd és Rose McGowan. Utóbbinak százezer dollárt fizetett ki „helytelen viselkedés” miatt a Scream forgatása alatt. A New York Times cikkéből kiderül, hogy Weinstein legalább nyolc esetben fizetett kártérítést nőknek, amiért szexuálisan zaklatta őket. És ahol nyolc eset van, ott több is van. A hétvégén Liza Campbell angol író és színésznő, továbbá egy tévériporter szintén nyilvánosságra hozta, hogy Weinstein náluk is próbálkozott. Az elmúlt napokban két másik színésznő is vette a bátorságot, hogy elmondja: őt is zaklatta a producer.

A módszerei közül is napvilágra került néhány. A vallomásokból általában ugyanaz a mintázat rajzolódik ki: Weinstein a hatalmát kihasználva olyan csapdahelyzetekbe csalta be a fiatal nőket, amelyekből nem nagyon tudtak menekülni. Gyakran felhívta például a nőket a szállodai szobájába, hogy munkáról beszéljenek, majd meztelenül, de legalábbis alulöltözve, egy fürdőköpenyben nyitott nekik ajtót, és arra kérte őket, hogy masszírozzák, vagy nézzék, amint zuhanyozik.

A vallomásokból az is kiderült, hogy ezeknek a csapdahelyzeteknek nemcsak a szexuális töltetük volt a probléma, hanem a hatalmi egyensúly totális hiánya. Senki nem engedhette meg magának, hogy Harvey Weinstein az ellensége legyen. Ahogy az egyik áldozat, Lauren O’Connor a New York Timesnak fogalmazott: „Egy 28 éves nő vagyok, aki próbál megélni és karriert csinálni. Harvey Weinstein egy 64 éves, az egész világon ismert férfi, és ez az ő cége. Ami a hatalmi egyensúlyt illeti, én: nulla, Harvey Weinstein: tíz.”

Mindenki tudta, de senki sem beszélt róla

Hollywoodban nyílt titok volt, hogy Weinstein rendszeresen átlépte a határokat a nőkkel szemben, akikkel dolgozott, és kis túlzással senki sem lepődött meg a Times cikkén. Sokan viszont felháborodtak azon, hogy három évtizedbe telt, amíg ezek az ügyek nyilvánosságra kerültek. „Mindannyian kurvára bűnrészesek vagyunk, és ennek véget kell vetni” – mondta az egyik Los Angeles-i producer, Emily Best, aki szerint az egész filmipar mentette – közvetve vagy közvetlenül – a producer viselkedését. Épp a napokban derült ki, hogy Matt Damon és Russel Crowe is segédkezett abban, hogy a Weinsteinről évtizedek óta keringő pletykák ne kerüljenek nyilvánosságra.

A Weinstein elleni vádak túlmutatnak önmagukon, valójában egy olyan munkahelyi kultúrára világítanak rá a férfiak által uralt filmiparban, amelynek szerves része a szexuális visszaélés, és ahol ezek a viszonyok alig változtak az elmúlt évtizedekben. Weinstein hírneve több évtizednyi gyanú és vád nyomán is érintetlen maradt – egészen mostanáig.

Faith Penhale, Harvay Weinstein és Lily James a War and Peace címü sorozat bemutatóján

AFP / Valery Hache

A hozzá hasonló befolyásos producerek nemcsak projektek, hanem karrierek sorsáról is döntenek, olyan hatalmuk van, amellyel szemben különösen sebezhetőek az áldozataik, akik éppen ezért inkább alkalmazkodnak és hallgatnak. A szexuális zaklatási ügyekben ugyanis alapjáraton még mindig az elkövetőnek, és nem az áldozatnak hisznek.

Hollywoodot tulajdonképpen a hatalmi egyenlőtlenségek működtetik. Ahogy Emily Best fogalmazott: „Mindenki védi a zsenit… És mind egyetértünk abban, hogy a nőkből néha járulékos károk lehetnek”. Nem véletlen például, hogy sok filmipari álláshirdetés megjegyzi, hogy a jelöltnek bírnia kell a gyűrődést, ami tulajdonképpen egy eufemizmus arra, hogy álljon készen a zaklatás és a visszaélések elviselésére. „Felkészítjük az embereket rá. Szó szerint azt mondjuk a filmiparban dolgozó fiataloknak, hogy álljanak készen a zaklatásra” – mondta Best.

A félrenézés kultúrája

Harvey Weinstein egyelőre a mentegetőzésével sem tette szimpatikusabbá magát. Egyfajta önfelmentésként azzal védekezett a nyilatkozatában, hogy a hatvanas-hetvenes években, amikor felnőtt, még mások voltak a viselkedési szabályok a munkahelyeken. Miközben a szexuális zaklatás nyilván akkor is ugyanolyan visszataszító volt, mint most, legfeljebb néhány elkövető ezt nem ismerte el, néhány cég pedig szemet hunyt a visszaélések felett. Az áldozatok viszont ezt ugyanúgy élték meg. Attól, hogy a zaklatás egy menő szálloda zárt ajtói mögött történik és egy befolyásos ember az elkövető, még nem lesz elfogadható vagy megbocsátható.

Ami nem jelenti azt, hogy sok férfi esetében ne néznénk félre csak azért, mert egyébként tehetségesek, és nagyra tartjuk a munkásságukat. Ennek a meghasonult hozzáállásnak a kiapadhatatlan forrása Roman Polanski munkássága és a ma is érvényben lévő elfogatóparancsot érő magánélete. (A korabeli ítélet szerint Polanski egy 1977-es hollywoodi házibuliban itatta le és erőszakolta meg az akkor 13 éves Samantha Geimert, aki pár éve könyvet is írt arról, hogyan árnyékolta be életét az ügy. Az eset ellenére azonban Polanski továbbra is sikeres és ünnepelt rendező maradt, akit díjakkal halmoznak el azóta is.)

De megemlíthetjük Casey Afflecket is, akit szexuális zaklatással vádolt meg egy producer, idén mégis őt ünnepelték az Oscaron A régi város férfi főszerepéért – csak az átadó Brie Larson volt az, aki fagyosan állt mellette.

De akár még Donald Trumpot is felhozhatjuk példaként, aki úgy lett az Egyesült Államok elnöke, hogy nem sokkal a választások előtt az ő szájából hangzott el: akaratuk ellenére fogdossa a nőket, hiszen ismert, és megteheti.

Ezt a viszonyrendszer a megúszás, a félrenézés, az összekacsintás kultúrája tartja életben. A művészet, a siker pedig egyfajta felmentést ad, és a felelősséget is az áldozatra hárítja.

És a régi reflexek még mindig előjönnek. A divattervező Donna Karan például védelmébe vette Weinsteint, és azt mondta, hogy a nők, akik érzékien öltöznek fel, maguknak keresik a bajt. Weinstein egyik áldozatának, Rose McGowannek pedig a szemére vetették, hogy miért nem lépett korábban a nyilvánosság elé a történetével.

A felszólalás ereje

A nők hallgatásának rengeteg oka van, az utcai füttyögésektől kezdve a náluk idősebb, befolyásosabb férfiak kéretlen, sokszor zaklatásba átmenő közeledésein át ahhoz szoktak hozzá, úgy szocializálódtak, hogy ezt a fajta viselkedést el kell tűrniük. Ennek ellenére ma azt várják tőlük, hogy ők legyenek azok, akik kiállnak magukért, akik a nyilvánosság előtt leleplezik ezeket a bántásokat. Miközben az igazi változáshoz leginkább az kellene, hogy mindenekelőtt a férfiak ne kövessék el ezeket a visszaéléseket, hogy ők vessék ki maguk közül a visszaélőket, hogy kimondják: ez nem helyes.

A Guardian több mint húsz Weinsteinnel kapcsolatban álló színészt és rendezőt keresett meg – köztük Quentin Tarantinót és Michael Moore-t –, hogy mondja el a véleményét a producer elleni vádakról. Miközben többtucatnyi színésznő – köztük olyan nagy nevek, mint Meryl Streep, Judi Dench, Glenn Close és Kate Winslet – fejezte ki a felháborodását a Times cikk megjelenése óta, nagyon kevés férfi nyilatkozott a témában. Tarantino és Moore reakcióját azóta is várják. Egyelőre csak a Daily Beastnek sikerült szóra bírnia George Clooney-t, aki húsz éves ismeri Harvey Weinsteint, és az első nagy szerepeit is tőle kapta. A színész védhetetlennek nevezte a történteket, de hozzátette: rengeteget voltak együtt, de soha nem látott bármit ebből a viselkedésből.

AFP / Ekaterina Chesnokova

Lena Dunham a New York Timesban hívta fel a figyelmet arra, hogy különösen fülsüketítő a csend egy olyan, liberálisnak tekintett iparágban, amely azonnal ugrott, ha Donald Trump zaklatási ügyeiről volt szó, de hallgat, amikor „egy közülünk valóról" derül ki, hogy mocskos módszerekkel alázza meg és traumatizálja a nőket.

Weinstein esete azért is nagyon tanulságos, mert első ránézésre ő a „progresszív férfi” megtestesítője, aki még akár a feminista címkét is szívesen a homlokára ragasztaná. Nem véletlen, hogy a cikk után kiadott nyilatkozatát olyan megjegyzésekkel zárta, amelyek ezt az imázst erősítik: mert az eddig is tudható volt, hogy ő Hollywood egyik legbőkezűbb demokrata párti adományozója, de most külön felhívta a figyelmet arra, hogy épp egy Trump-ellenes dokumentumfilmen dolgozik Michael Moore-ral, hogy kampányt indít az amerikai fegyverszövetség ellen, és hogy egy ötmillió dolláros alapítvány szervezésében is benne van, amely női rendezőket segít ösztöndíjhoz. „Az anyám után fogom elnevezni, és nem fogok neki csalódást okozni” – vitte be a végső találatot.

Csakhogy ez nem jelent semmit. Attól, hogy néhány ragadozó képes a progresszív feminizmus nyelvén beszélni, még ragadozó marad.

Lena Dunham azért tartotta fontosnak megszólítani a férfiakat, mert ők azok, akiknek a legkevesebb a veszíteni valójuk, és az ő birtokukban van a legtöbb hatalom, hogy változtassanak ezen a rendszeren, miközben nem kell cipelniük magukkal azt a kollektív és személyes traumát, amely az áldozatisággal jár. Ehhez képest napokkal a botrány kirobbanása után Weinstein befolyásos férfi kollégái hallgatnak.

Végső soron a Weinstein Company sem azért vált meg a névadó vezetőjétől, mert szexuális visszaéléseket követett el – ezekről korábban is tudtak –, hanem azért, mert ezek a visszaélések kitudódtak.