„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Azt nem árulta el, hogy ki.
A 41 éves színésznő az ELLE magazin egy díjátadó eseményén beszélt saját élményeiről, és elárulta, őt is zaklatták még tiniként, karrierje kezdetén - írja a People.
"Igazi undort érzek a rendező iránt, aki 16 éves koromban zaklatott, és dühös vagyok azokra a producerekre és ügynökökre, akik azt éreztették velem, hogy a hallgatás a feltétele annak, hogy dolgozhassak" - mondta Witherspoon, aki hozzátette, nem is ez volt az egyetlen eset a karrierje során, hogy szexuálisan zaklatták, de nem szokott ezekről beszélni.
Mint mondta, most viszont, hogy sok bátor nő végre kimondott olyan dolgokat, amiket korábban a szőnyeg alá kellett söpörniük, így ő is kevésbé érezte magát magányosnak a saját esetével. Witherspoon azt mondta, reméli, hogy ez lesz az "új normális", hogy az ember beszél az ilyen esetekről.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.