szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lang Györgyit egy közlekedési kihágás miatt akarták sarokba szorítani.

Az akkoriban színésznőként szereplő Lang Györgyitől jogosítványát bevonták, ez után kereste meg az állambiztonság, írja a Bors az énekesnő RTL Klubnak adott nyilatkozatát idézve.

"Egyszer egy bemutató utáni banketten odasündörgött hozzám egy pali, és megkérdezte, hogy szeretné ma­ga visszakapni a jogosítványát? Azt válaszoltam, persze, hogyne szeretném. Akkor holnap reggel ott lesz a portán, csak majd találkoznunk kell még" – nyilatkozza az énekesnő.

"Rákérdeztem, hogy mégis miért. Erre annyit mondott, időnként majd menjek be hozzájuk, és meséljem el, ki mit mondott. Mivel aztán sosem jelentem meg, látták, hogy nem vagyok normális, a jogosítványt visszakaptam, és kész. Nem tudtak beszervezni. De nem azért, mert akkora ellenálló vagy annyira okos voltam, hogy ezt kijátszottam, hanem mert nem fogtam fel, hogy be akarnak szervezni."

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!