Oscar 2018
Ismét izgulhattunk magyar jelöltért a filmes világ legnagyobb eseményén, az Oscar-díjak átadóján, a sorozatban harmadik magyar siker azonban nem jött össze, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nem nyert. Mint azonban filmkritikus kollégánk írta, így is volt mit ünnepelni. Egyébként temérdek téma volt, amivel az Akadémia kezdhetett volna valamit, de a jubileumi díjkiosztó kreatívjai végül az álmosító biztonsági játékot választották. Összegyűjtöttünk ide mindent, amit a 2018-as Oscar-díjról tudni kell.
Los Angelesben, a Hollywood Boulevardon található Grauman’s Chinese Theatre-ben, november 12-én és 15-én két telt házas vetítésen debütált a film. Az AFI vetítés után a Screenanarchy munkatársa kritikájában „kiemelkedő metafizikai mestermunkának” nevezte a filmet.
Ezt követően a Bunyik Béla által Los Angelesben, immár tizenhetedszer, megrendezett Magyar Fesztiválon is hangos siker fogadta a filmet, ahol a nézők között sok, Amerikában élő magyar is jelen volt.
Végül a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete (HFPA), a Golden Globe- és az Oscar-szavazók számára is megtartották az első hivatalos vetítést. Hasonló szakmai vetítésekből még több várható az elkövetkezendő hetekben.
Mécs Mónika producer az amerikai fogadtatásról elmondta: „Aki látta, az mind a film hatása alá került. Nem csak hogy telt házzal futottak a vetítések, de mindegyik után ottmaradtak a nézők a közönségtalálkozón is, és elragadtatással beszéltek a filmről.”
A Berlinale-nagydíjas Testről és lélekről-t első magyar alkotásként a Netflix mutatja majd be az USA-ban.