Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Eljött a hangturkászok mennyországa. Több mint 16 000 hangeffektet tett díjtalanul elérhetővé a brit közszolgálati média.
A BBC archívumában olyan felvételek szerepelnek, amiket a BBC 1920 óta gyűjt, illetve használ adásaihoz. A skála meglehetősen széles: van ott többek közt beszélő papagáj, hurrázó emberek, játékaival játszó 11 hónapos baba, vagy éppen egy motorcsónak hangja.
A brit állami média egyetlen feltételt szabott csupán: a letöltéseket kizárólag személyes, edukációs vagy kutatási célokra lehet felhasználni.
Mindezt innen, a BBC hangkönyvtárából.
(via NME)
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.