Meghalt Tóth Zoltán Jászai Mari-díjas színművész

Ügyelőként kezdte a szakmát, játszani mindvégig kisembereket szeretett igazán.

  • MTI MTI
Meghalt Tóth Zoltán Jászai Mari-díjas színművész

Tóth Zoltán 1961. április 22-én született Debrecenben. A színművészeti főiskolára nem vették fel, így a szakmát a Debreceni Csokonai Színházban ügyelőként kezdte, majd egymást követték a színpadi szerepek is. Játszott a békéscsabai Jókai Színházban, majd ismét visszatért Debrecenbe. Ezután kilenc évet a budapesti Katona József Színházban töltött - írta közleményében a Pinceszínház.

Az utóbbi években szabadúszó színészként dolgozott. A Svejk! Vacsorázunk! című darabjával bejárta az országot. Színházi szerepei és önálló estje mellett rendszeresen szinkronizált és tanított, középiskolás diákokkal szerettette meg a színház varázslatos világát.

Az elmúlt két évben a Pinceszínházban találta meg a szakmai otthonát, ahol Háy János A Gézagyerek című darabjában debütált 2017 februárjában Herda Pityu megformálójaként. A Pinceszínház több alkalommal műsorra tűzte a színész szeretett és idén kereken tíz éve játszott saját Svejk! Vacsorázunk! című zenés előadását. A színház legutóbbi, 2018. márciusi bemutatójában Hamvai Kornél Márton partjelző fázik című darabjában az életét összegző címszereplőt alakította, mindössze két előadás erejéig, egészségi állapota miatt az áprilisi előadásokat le kellett mondani - írta a színház.

Tóth Zoltán pályája kezdetén kis szerepekben kisembereket játszott. Az évtizedek folyamán beérkezett művésszé vált, elmúlt a kis szerepek ideje, de játszani mindvégig kisembereket szeretett igazán - fogalmaznak a közleményben.

Művészetét Jászai Mari-díjjal ismerték el. Tóth Zoltán életének 58. évében hunyt el.

(kapcsolt kép: Pinceszínház/Facebook)

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.