A napokban mutatták be Szálinger Balázs Egy barátság vége című drámájának színpadi változatát, az írást az Operaház felkérésére készítette. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az Orbán János Dénes nevével fémjelzett, közpénzcsapoló Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjai voltak a mesterei, akár a kurzusköltő címet is elnyerhetné – csakhogy a versei pont nem erre vallanak.

Erről a kettősségről a költő azt mondja, addig jó, amíg mindkét oldalon azt gondolják, hogy a másikhoz tartozik.

„Elég jól el lehetne élni ebben az országban abból, ha hétfőn szolgálatra jelentkeznék vagy itt, vagy ott. Miután ez nettó hitkérdés, az egyik oldalnak hirtelen nagyon tetszenének a rossz verseim is, a másiknak meg semmi sem lenne jó. Így viszont meg kell feszülnöm, hogy jót írjak. És ez sokat segít. A Wagner és Nietzsche barátságáról szóló drámát azért is vállaltam el, mert egyik valamikori íróbarátommal való viszonyomat is fel tudtam benne dolgozni. Orbán Jánosékkal pedig már rég nem lógok együtt, bár pár havonta e-mailt váltok vele, afféle kollégiumi humorban, most éppen Soros-bérenc vagyok, hogy mást ne mondjak. Ő is jó jelzőket kap tőlem”

– mondja Szálinger Balázs a HVG hetilapnak adott interjúban.

A költő arról is mesélt, hogy tehetségét még középiskolásként fedezte fel 1994 nyarán. Ekkor elég jattot gyűjtött pincérként, hogy egy nyomdában kinyomtassa a „hülye verseit”. Később sok nevetésnek lett tárgya ez a kötet. Példaképe volt Ady Endre, még Nagyváradra is elköltözött egy évre.

"22 éves voltam Váradon, ütni való gyerek, nagy arccal. Volt már két kötetem, játszottam a Janit, érzéketlenül és igazságtalanul. Joggal nem szerettek. De muszáj volt látni Váradot. Később Háy János rám bízta a Palatinus Kiadónál egy Petőfi-válogatás szerkesztését, és én Petőfi-rajongóvá váltam, mert rájöttem, hogy mégis jobban szeretem az életet" – mondja Szálinger.

Hogy miért adta fel a szerkesztést, és hogy meg tud-e élni a költészetből, az kiderül a friss HVG hetilapból.

hvg