Chaplin találhatta ki az egyik legnépszerűbb internetes mémet
Az internet népe nem kímélte Chaplin ős-verzióját sem.
hvg.hu
Sokan hiszik, hogy az egy-néhány képkockás mémek a közösségi média szülöttei, de nemrégiben előkerült egy 97 éves rajzpár, ami rácáfolt minderre. A rajz sok hasonló társával egyetemben a Judge magazin hasábjain jelent meg az 1920-as években, de stílusában és humorában teljesen passzol a mostaniakhoz:
Ezután talán nem olyan meglepő, hogy nagyon úgy néz ki, a 20-as években már sikert sikerre halmozó Charlie Chaplin találta ki a “hűtlen barát” mémjét. Chaplin A fizetés napja című, 1922-es rövidfilmben játssza el azt a jelenetet, mikor megfordul az utcán egy csinos lány után, aminek a másik nő láthatóan nem örül:
Az internet népének természetesen több sem kellett, azóta számtalan verzió készült Chaplin eredetijére - akár az övét és a modernet kombinálva. Végül is, ez egyfajta tisztelgés is.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.