És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Főleg, ha a kormány majdnem egymilliárdot áldoz az éttermek újrabenép(í)esítése érdekében. A cigányzenészek foglalkoztatását támogató pénzekért már bejelentkeznek a NER-barát vendéglátósok is – erről szól az e heti HVG cikke.
Közel egymilliárdot ad a kormány a cigányzene népszerűsítésére, konkrétan arra a programra, hogy éttermeket, vendéglátóhelyeket támogat, ha azok élő cigányzenét játszó bandákat foglalkoztatnak. A friss HVG cikke szerint az ötlet Kerényi Imre fejéből pattant ki, aki egy vendéglőben cigányzene helyett csak silány gépi zenét talált. A programot meghirdették, és rengeteg étterem jelentkezett, többek közt Zsidai Roy vagy a szintén zenész Kovács Ákos-féle helyek is. A cigányzene hagyomány zeneileg inkább vita tárgya, de tény, a 19-20. század fordulóján kialakuló, népies műdalokat játszó együttesek nagyon népszerűek voltak a virágkorukban. Ahogy népszerű a mostani népszerűsítési program is, amelynek várható folytatásával is foglalkozik a hetilap cikke.
További részletek a friss HVG-ben!
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.