Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A pletykák igaznak bizonyultak, a stúdió megerősítette, hogy nem szerepel többet a filmsorozatban.
"Új energiát és életerőt" akarnak vinni a Karib-tenger kalózai franchise-ba, ezért a következő, hatodik film készítői elbúcsúznak Johnny Depptől és vélhetően karakterétől, Jack Sparrow-tól is.
Az 55 éves színész 14 év alatt öt filmet készített, amelyben a részeges kalózkapitányt alakította. Legutóbb tavaly bújt a karakter bőrébe, ám ez a rész már nem volt akkora siker, mint a korábbiak.
A tulajdonos Disney rengeteget köszönhet Deppnek, aki sokáig a hátán vitte a sorozatot: az öt rész 5,4 milliárd dolláros bevételével a Karib-tenger kalózai a világ 12. legjobban jövedelmező franchise-a lett.
Most mégis szabadulnak Depptől, aminek a színész magánéleti botrányaihoz is köze lehet.
Azt egyelőre nem közölték, hogy mikor kezdik forgatni a hatodik részt, csak annyi tűnik biztosnak, hogy a forgatókönyv kidolgozására a Deadpoolt is jegyző Rhett Reese-t és Paul Wernicket kérték fel. Az új film várhatóan nem is folytatás, hanem a franchise újragondolása lesz.
(Fox News)
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.