Térey János magyar író, költő, drámaíró, műfordító 48 éves korában halt meg, halálát valószínűleg szívroham okozta. A hvg.hu oldalán Péterfy Gergely búcsúzik tőle, a közösségi oldalakon sokan, pályatársak, tisztelők, kollégák megteszik ezt.
Grecsó Krisztián az Élet és Irodalom Próza rovatát is vezeti, ebben a minőségében ma kellett volna írnia Téreynek, hogy küldjön magáról portrét a lapba. Innen Grecsó bejegyzése:
Mert a könyvheti Élet és Irodalomban az ő önéletrajzi esszéprózájának részlete jön. És majd itt, a facebookon ezt reklámozni fogjuk. Mert büszkék vagyunk rá. Hogy nálunk közli. Ezt a levelet ma reggel kellett volna elküldeni. Ehelyett telefonoztam. Nekrológ telefon, ő tudta volna megírni igazán, milyen műfaj ez, az ő szarkazmusa kellett volna hozzá. Terjedelem, határidő. Terjedelem, határidő a halálról. Bementem a gépházba, mondom a lányoknak, csere. Térey János prózája egy héttel előbbre jön. Megnyitottam az anyagot, ami már bő másfél hónapja vár már itt megjelenésre, elfelejtettem a címét.
Pedig jó címe van.
Térey János: "Megtudom a halálhírt."
Egy passzus belőle.
"Igen, csípősen hűvös, október végi reggelen történt mindez. Mentem Debrecenbe. Két napja nem tudtam semmit anyámról, telefonunk sosem volt, akkoriban rokonok sem vitték közöttünk a híreket. Amit megbeszéltünk legutóbb, azt én napra és órára betartottam. Az orvosokon és az ápolókon kívül senki sem tudott semmit. Miben bízhattam? Semmiben. Anyám gyógyíthatatlan beteg volt."
A többi pénteken. Portré helyett keretezett névvel. János, bazdmeg.
