Egy rakás történelmi könyvet tettek ingyen hozzáférhetővé a neten

A BTK Történettudományi Intézet az elmaradó konferenciák és előadások miatt keletkezett űrt próbálja bepótolni többek között 30 könyv, számos folyóirat és egy Szent Koronáról szóló film közkinccsé tételével.

  • MTI MTI
Egy rakás történelmi könyvet tettek ingyen hozzáférhetővé a neten

Több mint harminc kötetet, valamint folyóiratokat, ismeretterjesztő filmet és nemzetközi projektek anyagait tette elérhetővé online a Történettudományi Intézet.

Az MTA Történettudományi Intézete ezzel a koronavírus-járvány miatti különleges helyzetben az elmaradt konferenciák, előadások helyett azokra a tevékenységekre helyezi a hangsúlyt, amelyek társadalmi hasznossága a járvány idején különösen fontos. Ennek jegyében a honlapjukon teljes egészében elérhetővé tesznek egyre több kötetet, a középkortól a jelenkorig. A szerzők, szerkesztők között van többek között Balogh Margit, Berend T. Iván, Csukovits Enikő, Demeter Gábor, Fodor Pál, Kecskés D. Gusztáv, Kosáry Domokos, Pók Attila, Sudár Balázs, Tringli István és Zsoldos Attila.

A Történettudományi Intézet folyóiratai - a Világtörténet, a Történelmi Szemle és a Hungarian Historical Review - is elérhetőek az intézet honlapján.

A BTK TTI "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport és a FilmEver Stúdió online oktatási célra felajánlotta az Oktatási Hivatalnak a magyar Szent Koronáról szóló ismeretterjesztő filmet. A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című, Bárány Krisztián és Bárány Dániel rendezésében 2016-ban készült 65 perces alkotás az Oktatási Hivatal honlapján érhető el.

Az 1945 utáni közép-kelet-európai kulturális ellenállásról szóló COURAGE projekt online tananyaga is elérhető és szabadon felhasználható lett. A COURAGE projekt során középiskolások és egyetemisták számára készült online tananyag a szocialista korszak magyar kulturális ellenállásán kívül segédletet nyújt húsz kelet-európai ország kulturális ellenállásának megismeréséhez.