Karinthy, Krúdy, Móricz, József Attila Trianonról – új sorozat a hvg360-on

A békediktátum centenáriumára a Trianon-kérdést elemző tengernyi írás közül a trauma közeli években születettekből válogat a hvg360. A 13 rész szerzői csapata kiemelkedően veretes, sokuk neve meglepő Trianonnal kapcsolatban. A szövegeket az Örkény színház művészei, többek között Csákányi Eszter, Csuja Imre, Gálffi László és Mácsai Pál tolmácsolják.

  • hvg.hu hvg.hu
Karinthy, Krúdy, Móricz, József Attila Trianonról – új sorozat a hvg360-on

Máig heves viták folynak arról, hogy mi volt történelmi szükségszerűség az első világháború utáni években. Trianon 100 év múltán is kísértő sokkja viszont vitathatatlan, s a megrázkódtatás sok kortárs kezébe adott tollat. A válogatásában megszólaló költők, írók, gondolkodók, politikusok világlátásban, eszmények tekintetében egymástól homlokegyenest különbözőek, életművükkel azonban valamennyien túlléptek saját koruk kocsmáján.

Néhány szöveg, mint például Juhász Gyula „Nem, nem, soha!” című írása, vagy Teleki Pál beszéde ismerős lehet, de a publicisztikák, tárcák, novellák és versek többsége kikopott a közismeretből, s most újrafelfedezésre vár.

Emlékszünk-e, hogy vélekedett Krúdy, beugranak-e Karinthy trianoni intelmei, hogy harcolt a „mindennapos hazaárulások” ellen Jászai Mari, s miként jósolta meg ezt az „egészet” előre Ady? Ha nem, érdemes a sorozattal tartani.

A szerzők egymásra rímelő, egymást kiegészítő, máskor egymással perelő szavait a hvg360 május 27-én induló sorozatában az Örkény Színház társulatának tizenhat kiváló színművésze tolmácsolja. Trianon. Kimondva.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.