„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Ezt állítja a nagy visszatérő, Sam Neill.
Sam Neill, a Jurassic Park-filmek Dr. Alan Grantje nagy bejelentést tett a harmadik Jurassic World-filmről, amely a Jurassic World: Dominion (azaz „Uralom”) címet kapta, és amelyben viszontláthatjuk Neillt Grant szerepében.
Az ausztrál színész először tűnik fel a franchise-ban a 2001-es Jurassic Park III. óta. Neill mellett szerepet kapnak még az eredeti Jurassic Park sztárjai, Laura Dern és Jeff Goldblum is.
A Universal ismét megkezdte a film forgatását, amelyet a koronavírus miatt halasztottak el, és ez alkalomból Sam Neill azt posztolta Twitteren, úgy véli, az új film „az eddigi legjobb”.
„Kapaszkodjatok a kalapotokba – írta. – Én a héten kapom vissza az enyémet, hogy ismét dinoszauruszokkal nézzek szembe. Az eddigi legjobb”.
A színész hozzátette: „Izgatott vagyok és félek egyszerre – ezek az izék kicsinálnak”.
Még nem ismert, Grant karaktere hogyan fog visszatérni a franchise-ba, de Neill megerősítette, hogy a szerepe nem merül ki egy cameóban, mint Goldblum megjelenése a Jurassic World: Bukott birodalomban.
Az új rész Colin Trevorrow rendezésében, illetve Chris Pratt, Bryce Dallas Howard és Justice Smith főszereplésével érkezik a mozikba, várhatóan 2021. június 11-én.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.