A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A műsorvezető műsora a portál közösségi felületeire költözik.
Folytatja műsorát Fiala János, a 168 Óra oldalára és közösségimédia-felületeire költözik a Keljfeljancsival – közölte közleményében a 168 Óra. Fiala a hónap közepén távozott az ATV-től munkahelyi konfliktus miatt, az utolsó műsora a Spirit FM-en kedden volt.
A 168 Óra arról számolt be, hogy a műsorvezető egy nap szünetet sem tart, december 23-án reggel már látható lesz a műsora a portál Facebookján, Instagramján és weboldalán, valamint a Youtube-csatornáján is.
„János olyan személyiség, akire – ha szereti az ember, ha nem – oda kell figyelni. Azt, gondolom, hogy izgalmas tartalom előállításához izgalmas személyiségekre van szükség, még akkor is, ha ez olykor konfliktusokkal jár. A megújuló 168 Óránál már hónapok óta fejlesztettük a jövő évben induló audiovizuális tartalmainkat, mikor hallottuk, hogy Fiala elérhető. Részünkről nem volt kérdés, hogy próbáljunk meg együtt dolgozni” – mondta el Milkovics Pál, a 168 Óra tulajdonosa.
A folytatással kapcsolatosan Fiala János azt mondta, „az ember egyik nap bejelenti, hogy elmegy, és a másik nap befut egy telefon. Elmondtam Pálnak, hogy hány olyan ember van, aki szerintem nálam alkalmasabb, majd elmeséltem mindazt, ami velem kapcsolatban negatív, és kiderült, hogy ezekkel együtt is velem szeretne dolgozni. Ezen csak csodálkozni tudtam. Egyszerre van bennem őszinte öröm és kétségbeesés, de összességében ez egy nagyon nagy lehetőség, igyekszem a szerencsémet nem elveszteni!”
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.