Meghalt Balassa Sándor zeneszerző, a nemzet művésze

A Magyar Művészeti Akadémia köztestület saját halottjának tekinti.

  • MTI MTI
Meghalt Balassa Sándor zeneszerző, a nemzet művésze

Életének 87. évében elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus – közölte az MTI-vel pénteken az MMA.

Balassa Sándor az MMA egyik alapítója volt, a Magyar Művészeti Akadémia köztestület saját halottjának tekinti – áll a közleményben.

1965-ben végzett a Zeneművészeti Főiskolán, ahol zeneszerzést tanult. 1964 és 1980 között a Magyar Rádió zenei rendezője volt. 1981-től a Zeneművészeti Főiskola hangszerelés-tanára, 1993-tól egyetemi tanár. 1992 és 1997 között, valamint 2001–2004-ben a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. 2011-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjává választották.

Művészete elismeréseként 1972-ben Erkel Ferenc-díjat, 1978-ban érdemes művész címet, 1983-ban Kossuth-díjat, 1989-ben kiváló művész címet kapott. 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetéssel ismerték el. 2014-ben a Nemzet Művésze címmel, 2016-ban a 2015-ben bemutatott Földindulás című munkájáért a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Nagydíjával tüntették ki.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.