Összeállt a VeszprémFest idei programja

A Cotton Club Singers, a Concerto Budapest és az LGT slágereket játszó Zenevonat is fellép az augusztus 17. és 21. között megrendezendő fesztiválon.

  • MTI MTI
Összeállt a VeszprémFest idei programja

Idén Sir Tom Jones (képünkön) mellett kizárólag magyar művészek koncertjeivel várja közönségét a három veszprémi helyszínen zajló fesztivál. A Grammy-díjas walesi énekes augusztus 19-én a Veszprém Arénában lép színpadra, programjában legismertebb világslágerei mellett Surrounded by Time című legújabb stúdióalbumáról is elhangzanak majd dalok.

Augusztus 17-én a História Kertben az ötvenéves LGT zenekar dalaiból játszik a Zenevonat. A zenekar gerincét az LGT egykori tagjai, Karácsony János James és Solti János, valamint Veres Mónika Nika és Heincz Gábor Biga alkotják. Színpadra lép még Falusi Mariann, Mező Misi, Vitáris Iván és Roy, közreműködik a produkció állandó zenekara, az Abrakazabra. A koncertprogramban az LGT-dalokon túl felcsendülnek Katona Klári, Kovács Kati és Révész Sándor előadásában ismertté vált slágerek is.

Augusztus 18-án a Jazz+Az lép színpadra a História Kertben, ahol augusztus 20-án a Keller András vezette Concerto Budapest, Snétberger Ferenc és Roby Lakatos koncertprogramját élvezheti a közönség.

Augusztus 21-én, a fesztivál utolsó nagyszínpados programjaként a História Kertben a Cotton Club Singers ad koncertet. Itt lesz a formáció öt legmeghatározóbb énekese, Kozma Orsolya, Szűcs Gabriella, Zsédenyi Adrienn, Fehér Gábor és László Boldizsár is.

A fesztivál másik szabadtéri helyszínén, a Jezsuita Templomkertben VeszprémFest Classic címmel a Cziffra100 emlékév keretében három produkciót láthat a közönség. A sorozat nyitányaként augusztus 17-én Miklósa Erika és Balázs János ZongOpera címmel ad koncertet. Augusztus 18-án a Paganini+ című programmal Balázs János, Lendvay József és Szakcsi Lakatos Béla lép színpadra. Augusztus 19-én Tompos Kátya és Balázs János Cziffra Café című estjét hallgathatják meg a nézők.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.