Mucsi Zoltánnal itt a Tankcsapda korhatáros horrorklipje
Az együttes legutóbbi lemezén szereplő Megölni engem című szám klipjében Mucsi buszsofőrt, a gitáros Sidi rég eltemetett hullát, a dobos Fejes pedig csak egy fejet játszik.
hvg.hu
Kedden reggel megjelent a Tankcsapda Liliput Hollywood című, 2019-es lemezén szereplő dal, a Megölni engem videoklipje, amelyről már régóta lehetett tudni, hogy a Jászai-díjas színész, Mucsi Zoltán is szerepelni fog benne, miután a színész korábban „álinterjúban” jelentette ki, ő ugyan nem ismeri ezt a zenekart, amely felkérte a szereplésre, de „jó szarok lehetnek”.
A klip korhatáros és horrorelemeket tartalmaz, a gitáros Sidlovics „Sidi” Gábor ötlete alapján Görögh Attila rendezte.
A klip kiadását hosszú felvezetőkampány előzte meg, hétfőn például olyan ismert emberek mondták el róla előzetes véleményüket, mint Bochkor Gábor, Kovács „Kokó” István, Mészáros Dóra playmate, Molnár Csilla vagy Gerendai Károly.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.