A nemrég bemutatott Űrpiknik című, szokatlan témájú magyar sci-fiben (kritikánk itt olvasható róla) a Földre érkező űrlény nem kicsi és nem zöld, viszont Zalatnay Cini legnagyobb rajongója, ezért szeretné megtalálni az énekesnőt. A film egyik szereplője, Rainer-Micsinyei Nóra 1988-ban született, a Kaposvári Egyetem színész szakának elvégzése után Bodó Viktor társulatához, a Szputnyikhoz szerződött, annak feloszlása óta szabadúszó. A színház mellett sok rövidfilmben játszott fontos szerepeket, és feltűnt a Testről és lélekről-ben, a Sohavégetnemérős-ben, A tanár, a Munkaügyek és a Tóth János című sorozatokban is, és játszik Herendi Gábor következő filmjében, a Toxikomában, meg az általa és Grosan Cristina rendező által írt A legjobb dolgokon bőgni kell-ben is.

Mozinet / Űrpiknik

A legtöbben viszont talán a Magyarország Kedvenc Műsora című közéleti paródiasorozatból ismerhetik, amelyben a kormánypropaganda túlkapásait figurázzák ki. Arról a kiábrándulásról is beszélgettünk vele, amely a műsor elindításához vezetett, de szóba került Vidnyánszky Attila, sőt Jeszenszky Zsolt is.

hvg.hu: Tisztázzuk gyorsan a legfontosabb kérdést: hogy áll Zalatnay Sarolta életművéhez?

Rainer-Micsinyei Nóra: A halál kilovagolt Perzsiából című színházi előadásban elénekelek tőle egy számot, a Tölcsért csinálok a kezemből-t. Ez volt az egyik kedvenc előadásom. A Nem várok holnapig című dalát az Űrpiknik előzetese után, magamtól is sokszor hallgattam. Szóval bírom a Cinit.

hvg.hu: Örülök, hogy ezt tisztáztuk. Édesapja Rainer M. János történész, édesanyja egyetemi tanár. Hogy kötött ki a Kaposvári Egyetem színész szakán?

R.-M. N.: Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba jártam, ahol Kárpáti Palkó (színész, Kárpáti Péter neves színházi alkotó fia – K. B.) csinált diákszínjátszót: annak az eufóriája indított el ezen az úton. De szerintem annak is szerepe volt benne, hogy a szüleim tipikusan értelmiségi szakmát űznek: kézenfekvő lett volna őket követni, de a nővérem és én sem ilyen szakmát választottunk, mindketten művészeti egyetemre mentünk.

Fazekas István

hvg.hu: Az egyetemen végig kitartott az extázis?

R.-M. N.: Az egyetem nekem nem volt eufórikus. Ez a szakasz egy nagyon sűrű és nehéz időszak a felnőtté válás szempontjából is, és akkor kezdi el az ember professzionális szinten kitanulni a szakmát. Abban sokkal kevesebb az eufória, mint a gimnáziumi színjátszó adrenalináradatában, amiben még csak az öröm volt meg.

hvg.hu: Az egyetemen bejött mellé a teljesítménykényszer?

R.-M. N.: Igen. Ilyenkor az embernek saját magát kell odatennie; ha bármilyen kritikát kap, azt az önértékelésébe forgatja vissza. Ez nem jó irány, de ezt is meg kell tanulni, és ez nehéz folyamat, főleg ilyen fiatalon. Ez egy szélsőséges szakma, így nemcsak a jó, de a rossz része is az. De idővel rájön az ember, hogy lehet néha nem tökéletesen csinálni a dolgokat, sőt nem is lesz soha semmi tökéletes. És ez nem baj. Mégiscsak játék az egész, nem múlnak emberéletek azon, hogy aznap milyen voltam a próbán.

hvg.hu: Még Kaposvárra járt, amikor Vidnyánszky Attila átvette a művészeti kart. Hamarosan szinte az összes tanárát el is küldték.

R.-M. N.: Ez az utolsó évem alatt történt, abban az évben végig és az utolsó előtti év felében is gyakorlaton voltam Pesten,

így én csak egyszer találkoztam Vidnyánszky Attilával, vagy egyszer sem:

csak arra emlékszem, hogy a diplomavédésünknél felmerült, hogy beül ő is. A pályakezdésem pedig annyira sűrű időszak volt, hogy csak most, utólag, az SZFE kapcsán realizáltam, hogy úristen, kísértetiesen hasonló dolog játszódott le anno Kaposváron is, csak Vidnyánszky akkor még nem uralt mindent, és Kaposvár sem volt szem előtt, ezért az egész nem volt ennyire látványos. Láttam, hogy szétesik az egyetem, hogy eltávolítják a volt a tanáraim, és elvész az, amit ők felépítettek.

Fazekas István

hvg.hu: Tavaly részt is vett az SZFE blokádjában a doktori iskola hallgatójaként.

R.-M. N.: Rettenetes volt megélni az olyan szintű igazságtalanságot, ami történt; úgy éreztem, ezt nem bírja el a szívem. Traumatikus élmény volt. De közben csodálatos volt látni az egyetemfoglalókat; amennyire tudtam, én is részt vettem benne, de nem akarnám elvenni a huszonévesektől, hogy ezt az egészet ők nyomták végig fantasztikusan, intelligensen, kreatívan.

Mindenesetre elveszítettem minden perspektívát: hogy lehet bármit is csinálni ebben az országban, hogy ne tegyék tönkre?

Az elkeseredést és a dühöt tovább fokozza a „pedofiltörvény” elfogadása. Olyan szinten mérgező az itthoni légkör, hogy néha elgondolkodom, megéri-e itt maradni. A közélet eseményei miatt érzett keserűség és stressz éveket vesz el az életünkből, pedig abból az én hitem szerint csak egy van.

A változtatás mindannyiunk közös felelőssége. Ebből jött a Magyarország Kedvenc Műsora is: legalább a saját fegyvernememmel, az előadó-művészettel és a humorral tegyek valamit, legalább a helyzet abszurditását mutassuk meg! Persze nem kifejezetten a kormány, hanem a mindenkori hatalom ekézésére jött létre – hát, most ez a kormány van hatalmon.

hvg.hu: Tud tenni az abszurd humor azért, hogy egy jobb országban éljünk?

R.-M. N.: Szerintem tud. Már olyan magasan van az ingerküszöb, hogy nincs, ami kiverje a biztosítékot. Mindent elfogadunk normálisnak. A Magyarország Kedvenc Műsora arra épít, hogy a propaganda amúgy is túlzásba vitt állításait még inkább túlzásba vigye. Ha ez humorral rávilágít arra, hogy amiben élünk, az egyáltalán nem normális, azzal már elért valamit.

Fazekas István

hvg.hu: És anyagilag jelenthet B-tervet az influenszerkedés?

R.-M. N.: Ebből sajnos nem lehet megélni, mert közélettel foglalkozunk, és abba senki nem száll be szponzorként. A leges-legnagyobb segítség az, hogy a CompactTV fedezi a gyártás teljes költségét. De amúgy ingyen csináljuk. Meggazdagodni nem ebből fogok, mondjuk nem tudom, miből tudnék. Sok mindent kell csinálni, de úgy, hogy közben ne égj ki.

hvg.hu: Volt, hogy azt érezte, kiégett?

R.-M. N.: Ha még mindig kizárólag színész lennék, szerintem már eljutottam volna odáig. De annyiféle dologgal foglalkozom, az azokból nyert élmények feltöltenek, így hál’ istennek megúsztam, bár bizonyos tüneteit néha érzékelem magamon: a halogatásnak mestere vagyok, és a halogatás közben azon való szorongást, hogy miért nem csinálok éppen semmit, szintén anyanyelvi szinten beszélem.

hvg.hu: A Magyarország Kedvenc Műsorának eddigi legtöbb indulatot kiváltó része az újévi köszöntő volt, amelyben Lengyel Tamás a Dumaszínház kormánykritikus szövegét mondta el, ön meg a részeg jeltolmács volt mellette. Megviseli, ha rengetegen önnek esnek?

R.-M. N.: Maga a bántás nem visel meg, mert olyankor úgy érzem magam, mint egy rossz gyerek: azért bosszantják fel magukat annyian, mert betalál, amit ki akart fejezni az a videó. A stílus miatt elkeseredem: a közéletből ismert kommunikációnak is nagy szerepe van abban, hogy mi az átlagos színvonal. De az egyáltalán nem érdekel, ha arról írnak, hogy hogy nézek ki. Az tud fájni, ha számomra fontos emberek kritizálnak, ha idegenek, az nem. Egyszer rám írt egy ismeretlen ember, hogy

visszakézből fogom pofán vágni Jeszenszky Zsoltot, amiért megbántott téged!

Rá kellett keresnem, hogy mivel bántott meg, de nem találtam. De legalább van, aki kiáll értem!

hvg.hu: Utólag visszanézve teljesen egyértelmű döntésnek tűnik, hogy az egyetem után rögtön a formabontó, kísérletező előadásairól ismert Szputnyik Hajózási Társasághoz szerződött. Önnek is ennyire magától értetődő volt?

R.-M. N.: Amikor elkezdtem ezt az egész színészetet, fanatikus Krétakör-rajongó voltam. De mire végeztünk, a társulat megszűnt. Elsős koromban megpróbáltam átjelentkezni az SZFE-re, a felvételin a harmadik rostáig jutottam, viszont Bodó Viktor (a Szputnyik alapító rendezője – K. B.) is jelen volt, és ő sajnálta, hogy nem vettek fel. Meghívott egy munkára, ami nem valósult meg, de négy év után is, amikor végeztem, ott motoszkált még a fejemben, így megkerestem. Pont jókor.

Fazekas István

hvg.hu: Amikor azt mondtam, egyértelmű választásnak tűnt a Szputnyik, arra is gondoltam, hogy a játékában mindig érzek valami szokatlant, valami meghökkentőt, ami sokszor humorba vagy iróniába fordul, vagy idézőjelbe tesz dolgokat. Ez tudatos eszköze?

R.-M. N.: Nem. Ez kívülről talán megfoghatóbb, én kevésbé érzem. Igazából csak most kezdem ezt tudatosan kezelni,

eddig inkább azzal küzdöttem, hogy ne legyek vicces.

De mostanra rájöttem, hogy ezt igazából lehet tudatosan használni is, nem csak elnyomni. Lesz saját stand-up műsorom is.

hvg.hu: Volt problémája abból, hogy humorral játszik?

R.-M. N.: Az egyetemen mindenkiről kiderült, mi áll jól neki. Akinek inkább drámai volt a karaktere, azon kellett dolgoznia, hogy megmutassa, van érzéke a könnyedebb műfajhoz is, és akkor talán nem kell egész életében ugyanazt játszania, akit meg a humorosnak tartottak, abból próbált meg kitörni. Ez a szakma azért hajlamos beskatulyázni az embert, és viccesebb karakterű színészeket csak vicces, drámaiakat csak drámai szerepekre használni. És ez sokat elvesz a sokszínűségből.

hvg.hu: Úgy érezte, soha nem fogják önre osztani mondjuk, Júlia szerepét?

R.-M. N.: Igen. Nincs olyan, aki ezt kimondaná, de ha megnézi, kik játszanak Júliát, körvonalazódik, hogy nagy többségben nem olyan karakterű emberek, mint én.

hvg.hu: Megviselte ez a felismerés?

R.-M. N.: Inkább csak unatkozni kezdtem. De például a kisfilmek ellensúlyozták a dolgot; azokban használnak drámai szerepekre. Innen jött az írás is: Grosan Cristina rendezővel együtt írtuk A legjobb dolgokon bőgni kell című filmet, amit szeptemberben mutatnak be a magyar mozikban. Nem véletlen, hogy ez így volt: azt éreztem, akkor inkább csinálok valamit én magam, mert ami van, az nem elég.

A színész eléggé kiszolgáltatott a szakmájában, a cselekvés szintjén nem nagyon tud tenni ez ellen. Ezért próbáltam valami olyanhoz nyúlni, amiben nálam van a kontroll, és nem kell arra várnom, hogy valaki felhívjon. És arra is rájöttem, hogy sok minden érdekel a színészeten kívül. Akkor miért ne csinálnám meg azokat is?

Fazekas István

hvg.hu: Hat éve szabadúszó. A járvány alatt kellett más munka után néznie, amíg nem voltak nyitva a színházak?

R.-M. N.: Nagyon sok színésztársam ment el biciklis futárnak. Én csak azért nem, mert ösztöndíjat kapok az SZFE doktori iskolájában, és ez segített átvészelni. És volt is valamennyi tartalékom – most már nincs.

hvg.hu: Az Űrpiknik sztorija röviden, hogy egy űrlény, egy duci, gombafrizurás fiú a Földre érkezik, mégpedig azért, hogy magával vigye Zalatnay Saroltát, akiért rajong. Mit gondolt, amikor először olvasta a forgatókönyvet?

R.-M. N.: Nagyon tetszett, hogy ennyire bátor a témaválasztás, kevés ilyen magyar film van. Badits Ákos rendezőnek amúgy is nagyon egyedi a világa, rettenetesen érzékeny, nagyon izgalmasan vegyíti a különböző műfajokat; a Boglárka című kisfilm is ilyen volt, amiben korábban együtt dolgoztunk. És iszonyú vicces is: már amikor olvastam a könyvet, akkor nevettem, pedig ez nem nagyon szokott előfordulni.

Elmondhatjuk, hogy van már magyar űrlényünk, és saját Ryan Goslingunk is

Az első hazai, fekete humorral beoltott sci-fi vígjátékban Árpa Attila egy gonosz űrlényt, Walters Lili az öngyilkossági kísérleteit mindig elbénázó, űrfanatikus egyetemistát, Lengyel Benjámin pedig kis túlzással Ryan Goslingot alakítja. Ebbe a díszes társaságba érkezik meg Zalatnay Cini és egy kedves, túlsúlyos űrlény is. Az Űrpiknik elsősorban a karakterei miatt szerethető.

hvg.hu: Több kisfilm után most már egyre több nagyjátékfilmben is szerepel, és ott a YouTube-csatorna is. Lehet azt mondani, hogy ismert ember lett?

R.-M. N.: Hú, ezt egyáltalán nem tudom felmérni, de azért ezt még nem nevezném talán annak. Mondjuk múltkor elmentem a Kisüzembe, és ott felismertek a Magyarország Kedvenc Műsorából, annak örültem. És még valaki felismert, csak ő nem tudta, hogy honnan.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: