Elmondhatjuk, hogy van már magyar űrlényünk, és saját Ryan Goslingunk is

Az első hazai, fekete humorral beoltott sci-fi vígjátékban Árpa Attila egy gonosz űrlényt, Walters Lili az öngyilkossági kísérleteit mindig elbénázó, űrfanatikus egyetemistát, Lengyel Benjámin pedig kis túlzással Ryan Goslingot alakítja. Ebbe a díszes társaságba érkezik meg Zalatnay Cini és egy kedves, túlsúlyos űrlény is. Az Űrpiknik elsősorban a karakterei miatt szerethető.

Elmondhatjuk, hogy van már magyar űrlényünk, és saját Ryan Goslingunk is

Mikor megtudtam, hogy micsoda képtelenségről fog szólni az Űrpiknik, miszerint egy emberformájú földönkívüli eljön rajongása tárgyáért, Zalatnay Saroltáért a Föld nevű bolygóra, azt gondoltam: ez annyira abszurd, hogy még akár valami jó is kisülhet belőle. Plusz ott állt a film mellett érvként, hogy a forgatókönyvet Benedek Ágota írta, akinek az azóta könyv formájában is megjelent karanténblogja az elmúlt másfél év legszórakoztatóbb irodalma volt: szélsőséges, szarkasztikus, időnként sötét, egyszerre őszinte és gátlástalan, felszabadító humoráért szerettük nagyon. 

És a jó hír az, hogy ez az egyedi hang szerencsére átüt az Űrpiknik dialógusain, a megírt cselekményen is (a rossz hírről meg majd később). A karakterek szerethető, színes és különc figurák, szinte már gyermeki, mesebeli szereplők, miközben a vígjáték üzenete nagyon is komoly, mély és valóságos, humora pedig fekete és cinikus – ez a kettősség jellemző nagyon Benedek Ágota stílusára a Rumbarumbamm című blognaplóban is. 

A film főszereplője Panna (Walters Lili): egy szuicid hajlamú, evészavaros egyetemista, kissé hibbant, az önsajnálatban időnként élvezettel dagonyázó, mégis nagyon törékeny lány. A depressziósok közönyével tojik az életre, de valahogy sosem jönnek össze neki az öngyilkossági kísérletek – a film egyik legszórakoztatóbb jelenete is az, amikor nem teljesen úgy sikerül levetnie magát a hídról a Dunába, ahogy azt ő előre elgondolta. 

Panna ugyanakkor nehéz traumát cipel magával: édesapja elvesztését nem sikerült feldolgoznia, az anyjától pedig teljesen elhidegült. Egyetlen dolog hajtja már csak az életben, az is azért, mert az apjára emlékezteti: a meghalt férfi által eszkábált rádióvevő-készülék segítségével akarja felvenni a kapcsolatot a földönkívüliekkel. Bár senki nem hiszi el a lánynak, hogy ez sikerülhet, egy kerekded, bilifrizurájú űrlény (Takács Zalán alakításában), egyszer csak mégis befogja Panna jelét (amely valójában egy Zalatnay-szám), és elindul a titokzatos hang után a Földre. 

Kimeríthetetlen humorforrásnak tűnik az az abszurd alapszituáció, hogy Panna, Zalatnay Sarolta egyik slágerét rádiójel formájában kilőve az éterbe, felkelti egy űrlény érdeklődését, aki végül azért jön el a bolygóra, hogy az énekesnőt megmentse. Az űrlény pedig se nem zöld, se nem nyálkás, és hegyes fülei sincsenek; épp úgy néz ki, mint egy ember. Leszámítva a haját és eleinte a furcsa űrköpenyét: leginkább azzal árulja el magát, hogy egyrészt puszta kézzel bármit szétrobbant, másrészt nincs tisztában a Földön működő konvenciókkal, ezért pedig a legtöbbször szokatlanul és naivan viselkedik. Ettől lesz persze szerethető is. 

Az űrlénynek (intergalaktikus nevén: H1-48) esze ágában sincs álcáznia magát az emberek között, nem akar bajt keverni sem, neki csak a Zalatnay kell, és már húzná is el a csíkot a Földről. Panna pedig csatlakozna hozzá. 

Hamarosan kiderül, hogy mindketten hasonló élethelyzetben vannak, mert egyikőjük sem érzi otthon magát a saját társadalmában, ezért barátság szövődik közöttük, és úgy tervezik, hogy Zalatnayval az űrhajójukban egy harmadik bolygóra menekülnek. Tervük kivitelezését csupán egy a H1-48 nyomába eredő gonosz űrlény (Árpa Attila) akadályozza meg folyton, de nyilvánvaló, hogy óriási fenyegetést ő sem jelent: hosszabb-rövidebb időkre sikerül őt mindig meghalasztani (igaz, a hidrogénezett hajú főgonosz rendre magához tér). 

Árpa Attila
Mozinet / Űrpiknik

Badits Ákos első nagyjátékfilmes rendezése abba az új magyar filmes hagyományba illeszkedik, amit Ujj Mészáros Károly a Liza, a rókatündérrel vagy Bodzsár Márk a Drakulics elvtárssal képvisel. Fantasztikus elemekkel átszőtt, kis vérrel és furcsa halálesetekkel megbolondított vígjáték lett az Űrpiknik is, ami talán annyiban közelebb áll a Lizához, hogy a díszlet, a fantasyelemek itt is a női főszereplő lelkivilágának vagy vágyainak kivetüléseiként értelmezhetők. 

Mert az Űrpiknik valójában Panna traumafeldolgozásának története. Az egyetemista lánynak meg kell tanulnia az apja elvesztése során a benne keletkezett ürességet, a hiányt elfogadni, el kell jutnia odáig, hogy toleráns legyen a saját elcseszett életével szemben, és nyitott legyen a segítségre ahelyett, hogy a bezárkózó önsajnálatba menekülne. Az Űrpiknik, Panna és az űrlény barátságának történetén keresztül a saját hibáinkkal, a másságunkkal való együttélés megtanulásáról is szól. 

Ezért kár, hogy a film még a lélektani svunggal együtt is kevésnek bizonyul. 

Látszatra ugyanis minden stimmel. A díszlet, a zene, a vizuális effektek miatt olyan az egész, mint egy pszichedelikus szintipop videoklip, és hatalmas ötlet volt Zalatnay Sarolta újrafelfedezése a fiatalabb generációk számára – a 70-es évek Cinije tényleg nagyon ütős dolgokat produkált. A casting is remek lett, bár elviseltük volna, ha Rainer-Micsinyei Nórát többször látjuk a filmben: ő bármilyen jelenetben is tűnik fel, az mindig elképesztően vicces lesz. A két főszereplőn kívül ki kell még emelni Lengyel Benjámint is, akiben a filmkészítők érezhetően némi Ryan Gosling-os beütést véltek felfedezni. Ő alakítja Danit, a sármos ételfutárt, aki nem egyszer Panna megmentésére siet, és aki bőr autóskesztyűjében, világosbarna dzsekijében, hőseinket fuvarozván időnként kiköpött olyan, mint Gosling a Drive-ból. 

Lengyel Benjámin, Walters Lili, Takács Zalán
Mozinet / Űrpiknik

A baj inkább a cselekménnyel van. Sajnos elég vérszegény ötlet volt gyakorlatilag annyiban kimeríteni a konfliktust, hogy a gonosz űrlény lohol a két főszereplő után. Még akkor is, ha ez passzol a ZS-kategóriás sci-fik paródiájába, és a színes lézerfegyverek vagy a levágott kéz, ami újra visszanő, nagyon jó gegek, Árpa Attila pedig remekül tud gonoszan nézni és bizarr módokon, például egy kettétört cipőkanál által meghalni. 

Érezték ugyan a készítők is, hogy mindez nem lesz elég a figyelem fenntartásához, ezért a film felénél megemelték a tétet, és behozták a közelgő apokalipszis fenyegetését, ám az a tény, hogy a Földet néhány órán belül megsemmisíti egy gigantikus bomba, körülbelül annyira borzolja fel a szereplőink idegeit, mint egy lágy tavaszi fuvallat. “Kit zavar, hogy már csak öt óra van a végzetig, és mi még megmenthetnénk a bolygót? Menjünk el inkább, hallgassuk meg a Cinit énekelni!” 

Így aztán bármennyire is kíváncsivá tesznek minket a film felénél, hogy mégis miként fogják megúszni Pannáék a világvégét, mivel a feszültség fenntartása már nincs kidolgozva, a mi pulzusunk is a helyén marad. 

Walters Lili és Takács Zalán
Mozinet / Űrpiknik

A transzvesztita bárban zajló jelenet pedig elvileg a film katartikus pontja lenne, de ez is kevés kicsit, mert láthatóan itt mindent alárendeltek a készítők annak, hogy Zalatnay Sarolta valóban megjelenjen egy szám erejéig a vígjátékban. (A filmidő azzal megy el, hogy a kedves űrlény duettezik Cinivel, miközben a világ az apokalipszisba rohan!) 

Az is igaz ugyanakkor, hogy mindeközben Panna élete szempontjából egy nagyon fontos párbeszéd zajlik le közte és az anyja között a bárpultnál, de mivel a köztük lévő, korábbi feszültség ábrázolására nem jutott elég idő a filmben (helyette azt néztük, hogy az anya összevissza rohangál indokolatlanul a lánya után), a nagy kibékülést sem tudjuk igazán átélni. 

Az Űrpiknik így, bármilyen szerethetőek lettek is a figurái és viccesek a párbeszédei, a kezdeti lendülethez képest ellaposodik. Kicsit olyan lesz, mint ahogy a magyar válogatott szerepelt most az Eb-meccseken: jól kezdett, de a végére kimerült. 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:


Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.