Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Mikor megtudtam, hogy micsoda képtelenségről fog szólni az Űrpiknik, miszerint egy emberformájú földönkívüli eljön rajongása tárgyáért, Zalatnay Saroltáért a Föld nevű bolygóra, azt gondoltam: ez annyira abszurd, hogy még akár valami jó is kisülhet belőle. Plusz ott állt a film mellett érvként, hogy a forgatókönyvet Benedek Ágota írta, akinek az azóta könyv formájában is megjelent karanténblogja az elmúlt másfél év legszórakoztatóbb irodalma volt: szélsőséges, szarkasztikus, időnként sötét, egyszerre őszinte és gátlástalan, felszabadító humoráért szerettük nagyon.
És a jó hír az, hogy ez az egyedi hang szerencsére átüt az Űrpiknik dialógusain, a megírt cselekményen is (a rossz hírről meg majd később). A karakterek szerethető, színes és különc figurák, szinte már gyermeki, mesebeli szereplők, miközben a vígjáték üzenete nagyon is komoly, mély és valóságos, humora pedig fekete és cinikus – ez a kettősség jellemző nagyon Benedek Ágota stílusára a Rumbarumbamm című blognaplóban is.
A film főszereplője Panna (Walters Lili): egy szuicid hajlamú, evészavaros egyetemista, kissé hibbant, az önsajnálatban időnként élvezettel dagonyázó, mégis nagyon törékeny lány. A depressziósok közönyével tojik az életre, de valahogy sosem jönnek össze neki az öngyilkossági kísérletek – a film egyik legszórakoztatóbb jelenete is az, amikor nem teljesen úgy sikerül levetnie magát a hídról a Dunába, ahogy azt ő előre elgondolta.
Panna ugyanakkor nehéz traumát cipel magával: édesapja elvesztését nem sikerült feldolgoznia, az anyjától pedig teljesen elhidegült. Egyetlen dolog hajtja már csak az életben, az is azért, mert az apjára emlékezteti: a meghalt férfi által eszkábált rádióvevő-készülék segítségével akarja felvenni a kapcsolatot a földönkívüliekkel. Bár senki nem hiszi el a lánynak, hogy ez sikerülhet, egy kerekded, bilifrizurájú űrlény (Takács Zalán alakításában), egyszer csak mégis befogja Panna jelét (amely valójában egy Zalatnay-szám), és elindul a titokzatos hang után a Földre.
Kimeríthetetlen humorforrásnak tűnik az az abszurd alapszituáció, hogy Panna, Zalatnay Sarolta egyik slágerét rádiójel formájában kilőve az éterbe, felkelti egy űrlény érdeklődését, aki végül azért jön el a bolygóra, hogy az énekesnőt megmentse. Az űrlény pedig se nem zöld, se nem nyálkás, és hegyes fülei sincsenek; épp úgy néz ki, mint egy ember. Leszámítva a haját és eleinte a furcsa űrköpenyét: leginkább azzal árulja el magát, hogy egyrészt puszta kézzel bármit szétrobbant, másrészt nincs tisztában a Földön működő konvenciókkal, ezért pedig a legtöbbször szokatlanul és naivan viselkedik. Ettől lesz persze szerethető is.
Az űrlénynek (intergalaktikus nevén: H1-48) esze ágában sincs álcáznia magát az emberek között, nem akar bajt keverni sem, neki csak a Zalatnay kell, és már húzná is el a csíkot a Földről. Panna pedig csatlakozna hozzá.
Hamarosan kiderül, hogy mindketten hasonló élethelyzetben vannak, mert egyikőjük sem érzi otthon magát a saját társadalmában, ezért barátság szövődik közöttük, és úgy tervezik, hogy Zalatnayval az űrhajójukban egy harmadik bolygóra menekülnek. Tervük kivitelezését csupán egy a H1-48 nyomába eredő gonosz űrlény (Árpa Attila) akadályozza meg folyton, de nyilvánvaló, hogy óriási fenyegetést ő sem jelent: hosszabb-rövidebb időkre sikerül őt mindig meghalasztani (igaz, a hidrogénezett hajú főgonosz rendre magához tér).
Árpa Attila
Mozinet / Űrpiknik
Badits Ákos első nagyjátékfilmes rendezése abba az új magyar filmes hagyományba illeszkedik, amit Ujj Mészáros Károly a Liza, a rókatündérrel vagy Bodzsár Márk a Drakulics elvtárssal képvisel. Fantasztikus elemekkel átszőtt, kis vérrel és furcsa halálesetekkel megbolondított vígjáték lett az Űrpiknik is, ami talán annyiban közelebb áll a Lizához, hogy a díszlet, a fantasyelemek itt is a női főszereplő lelkivilágának vagy vágyainak kivetüléseiként értelmezhetők.
Mert az Űrpiknik valójában Panna traumafeldolgozásának története. Az egyetemista lánynak meg kell tanulnia az apja elvesztése során a benne keletkezett ürességet, a hiányt elfogadni, el kell jutnia odáig, hogy toleráns legyen a saját elcseszett életével szemben, és nyitott legyen a segítségre ahelyett, hogy a bezárkózó önsajnálatba menekülne. Az Űrpiknik, Panna és az űrlény barátságának történetén keresztül a saját hibáinkkal, a másságunkkal való együttélés megtanulásáról is szól.
Ezért kár, hogy a film még a lélektani svunggal együtt is kevésnek bizonyul.
Látszatra ugyanis minden stimmel. A díszlet, a zene, a vizuális effektek miatt olyan az egész, mint egy pszichedelikus szintipop videoklip, és hatalmas ötlet volt Zalatnay Sarolta újrafelfedezése a fiatalabb generációk számára – a 70-es évek Cinije tényleg nagyon ütős dolgokat produkált. A casting is remek lett, bár elviseltük volna, ha Rainer-Micsinyei Nórát többször látjuk a filmben: ő bármilyen jelenetben is tűnik fel, az mindig elképesztően vicces lesz. A két főszereplőn kívül ki kell még emelni Lengyel Benjámint is, akiben a filmkészítők érezhetően némi Ryan Gosling-os beütést véltek felfedezni. Ő alakítja Danit, a sármos ételfutárt, aki nem egyszer Panna megmentésére siet, és aki bőr autóskesztyűjében, világosbarna dzsekijében, hőseinket fuvarozván időnként kiköpött olyan, mint Gosling a Drive-ból.
Lengyel Benjámin, Walters Lili, Takács Zalán
Mozinet / Űrpiknik
A baj inkább a cselekménnyel van. Sajnos elég vérszegény ötlet volt gyakorlatilag annyiban kimeríteni a konfliktust, hogy a gonosz űrlény lohol a két főszereplő után. Még akkor is, ha ez passzol a ZS-kategóriás sci-fik paródiájába, és a színes lézerfegyverek vagy a levágott kéz, ami újra visszanő, nagyon jó gegek, Árpa Attila pedig remekül tud gonoszan nézni és bizarr módokon, például egy kettétört cipőkanál által meghalni.
Érezték ugyan a készítők is, hogy mindez nem lesz elég a figyelem fenntartásához, ezért a film felénél megemelték a tétet, és behozták a közelgő apokalipszis fenyegetését, ám az a tény, hogy a Földet néhány órán belül megsemmisíti egy gigantikus bomba, körülbelül annyira borzolja fel a szereplőink idegeit, mint egy lágy tavaszi fuvallat. “Kit zavar, hogy már csak öt óra van a végzetig, és mi még megmenthetnénk a bolygót? Menjünk el inkább, hallgassuk meg a Cinit énekelni!”
Így aztán bármennyire is kíváncsivá tesznek minket a film felénél, hogy mégis miként fogják megúszni Pannáék a világvégét, mivel a feszültség fenntartása már nincs kidolgozva, a mi pulzusunk is a helyén marad.
Walters Lili és Takács Zalán
Mozinet / Űrpiknik
A transzvesztita bárban zajló jelenet pedig elvileg a film katartikus pontja lenne, de ez is kevés kicsit, mert láthatóan itt mindent alárendeltek a készítők annak, hogy Zalatnay Sarolta valóban megjelenjen egy szám erejéig a vígjátékban. (A filmidő azzal megy el, hogy a kedves űrlény duettezik Cinivel, miközben a világ az apokalipszisba rohan!)
Az is igaz ugyanakkor, hogy mindeközben Panna élete szempontjából egy nagyon fontos párbeszéd zajlik le közte és az anyja között a bárpultnál, de mivel a köztük lévő, korábbi feszültség ábrázolására nem jutott elég idő a filmben (helyette azt néztük, hogy az anya összevissza rohangál indokolatlanul a lánya után), a nagy kibékülést sem tudjuk igazán átélni.
Az Űrpiknik így, bármilyen szerethetőek lettek is a figurái és viccesek a párbeszédei, a kezdeti lendülethez képest ellaposodik. Kicsit olyan lesz, mint ahogy a magyar válogatott szerepelt most az Eb-meccseken: jól kezdett, de a végére kimerült.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
