„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Rövid videót készített a basszusgitározásáról.
Mark Hoppus június végén jelentette be, hogy rákos. „Szívás és félek, ugyanakkor hihetetlen orvosokkal, családtagokkal és barátokkal vagyok megáldva, akik segítenek keresztülmenni ezen” – írta akkor.
Később megosztott egy röntgenképet a tumorról, amely a válla közelében helyezkedik el, és kijelentette: „vagy kemoterápiával, vagy csontvelő-transzplantációval, de mindent megteszek azért, hogy jól tökön rúgjam a rákot, mégpedig egyenesen a golyóit”.
Egyelőre annyit tett, hogy mivel jobban érezte magát, előszedte a basszusgitárját és – ha nem is élőben – de próbált egy picit. Mindezt be is mutatta a rajongóinak.
Valószínűleg a gitártanárok fogják a fejüket a nem éppen tankönyvi basszusgitározási technika láttán, de az mindenképp jó hír, hogy van kedve Hoppusnak zenélni.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.