Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A kínai médiahatóság döntése ez.
Megtiltja a kínai kormány, hogy nőies külsejű férfiak szerepeljenek a televíziók és rádiók műsoraiban – derült ki az állami médiahatóság csütörtökön közzétett utasításából. A tévécsatornák a jövőben nem mutathatnak be olyan férfiakat, akiknek „nőies a stílusuk vagy egyéb módon a megszokottól eltérő a külsejük.”
A rendelkezés annak a Dél-Koreából és Japánból már Kínába is átterjedő trendnek próbál gátat szabni, amelyben az énekesek és színészek egyre inkább nőies vagy androgün (mindkét nem jegyeit magán viselő) külsőt igyekeznek magukra ölteni.
A tévécsatornáknak „a politikai minőség, a morális karakter és a művészeti kritériumok” alapján kell a színészeiket kiválasztaniuk. „Semmiképp nem jelenhetnek meg a műsorokban olyan személyek, akiknek helytelenek a politikai nézeteik” – fogalmaznak az utasításban, megjegyezve, hogy a szórakoztatóiparban a „hazafias, erkölcsös és művészi magatartásminta” az irányadó.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.