„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A képet eredetileg 1,2 millió euróért adták el, de ma már 4-6 milliót is megérhet.
Októberben árverésre viszik Banksy azon alkotását, amelyet a képkeretbe épített papírvágó csíkokra szabdalt egy londoni aukción három éve.
A híres és rejtőzködő graffitiművész Girl With Balloon című festékspray-vel készült képe 2018 októberében mintegy 1,2 millió euróért kelt el egy londoni árverésen. Az utolsó licit leütése után egy figyelmeztető jelzés hangzott el, majd az árverés résztvevőinek megrökönyödésére egy képkeretbe rejtett vágószerkezet csíkokra aprította a képet.
A művész az árverés után közölte, szándékos volt a kép felszabdalása, amivel megszületett a Love is in the Bin című új alkotás. A kép új tulajdonosa akkor közölte, hogy kifizeti az árát. Az alkotás akkor a legdrágábban eladott Banksy-mű lett.
A felszabdalt művet október 14-én a Sotheby's aukciósház viszi árverésre, szakembereinek becslése szerint 4-6 millió fontot is fizethet majd érte új tulajdonosa.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.