Crawley-ék visszatérnek: megjött az új Downton Abbey-film előzetese
Az arisztokraták ezúttal a francia riviérán ármánykodnak.
hvg.hu
Jövő márciusban érkezik a Downton Abbey 2. a mozikba, amelyhez nemrég előzetes érkezett, és amiből megtudhatunk néhány dolgot arra vonatkozóan, mi történik majd a Crawley-családdal a folytatásban.
“Sok éve, a születésetek előtt megismertem egy férfit, és most a tulajdonomba került egy villa Dél-Franciaországban” – mondja Violet Crawley grófnő, akinek a múltjáról sok minden kiderülhet a második filmből, de már az is biztos, hogy a korábbi sofőr, Tom Branson újra megnősül.
A Downton Abbey-tévésorozatból hat évad készült, 2010 és 2015 között sugározták. A sorozat nyomán készült első mozifilm 2019-ben jelent meg. A filmváltozat folytatásának forgatókönyvét ismét Julian Fellowes írta, a rendezője pedig Simon Curtis.
A Downton Abbey: Egy új korszak március 18-án kerül a mozikba.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.