Szinetár Miklós az SZFE-ről: Ami történt, rosszabb, mint disznóság: hülyeség

A rendező szerint a szabadság valóban nagy dolog, de azzal is szembe kellene végre nézni, hogy a szabadságra kevesebbeknek van igényük, mint a jó egészségügyre, a minőségi oktatásra vagy a tisztességes, inflációmentes árakra.

  • hvg.hu hvg.hu
Szinetár Miklós az SZFE-ről: Ami történt, rosszabb, mint disznóság: hülyeség

Szinetár Miklós 51 évet töltött a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, nagyon fájlalja, és ami ott történt, az szerinte rosszabb, mint disznóság, az hülyeség – mondta a Népszavának adott interjúban.

„Úgy jártak el, mint amikor egy csodás lakást, amely remek volt, de az évek alatt leamortizálódott, tatarozás helyett felgyújtanak. Az Ódry Színpadot, ami egy remek játszóhely, renoválni kellett volna, nem megszüntetni. Kinevezett utódjáról, az Uránia moziról pedig már többször kiderült, hogy színháznak alkalmatlan. Ráadásul az sem jó, hogy az intézmény alapítványi, vagyis magánkézbe került. Annak idején a felvételiken sohasem tapasztaltam, hogy egy jelentkező protekcióval jutott be. Egy napon vettük fel az akkori kereskedelmi miniszter fiát, és ugyanazon a napon küldtük el az akkori államelnök unokáját. Most, hogy magántulajdon, sokkal több visszaélés lehetséges.”

A rendező a közéletről is szót ejt, úgy véli, a szabadság valóban nagy dolog, de azzal is szembe kellene végre nézni, hogy a szabadságra kevesebbeknek van igényük, mint a jó egészségügyre, a minőségi oktatásra vagy a tisztességes, inflációmentes árakra.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.