Az Oscar-gála egyik műsorvezetője előre egyeztette a poénjait Will Smith-szel

Amy Schumer azt mondta, már annyiszor pofára esett, hogy a biztonság kedvéért inkább ellenőrizte, miből szabad viccet csinálni és miből nem.

  • hvg.hu hvg.hu
Az Oscar-gála egyik műsorvezetője előre egyeztette a poénjait Will Smith-szel

Oscar-díj 2022

A kutya karmai közt, Dűne, Belfast – melyik film kapja idén a legtöbb díjat? A 94. Oscar-gálát magyar idő szerint március 28-án hajnalban rendezik meg, ebben a cikksorozatban pedig megtalálja a legfontosabb kritikákat, a legfrissebb beszámolókat és a legérdekesebb információkat is.

Még mindig nem csitultak el teljesen a kedélyek azután, hogy Will Smith élő adásban pofozta fel Chris Rockot az Oscar-gálán, mert a komikus felesége, Jada Pinkett Smith kopaszságán poénkodott, amit egy betegség okozott.

Amy Schumer, a gála egyik műsorvezetője most elmondta: ő például előre egyeztette Will Smith-szel is, hogy milyen, csipkelődősebb poénokat fog megereszteni a műsorban. (A gála óta kiderült: Rock rögtönözte a poénjait, és még a szervezőkkel sem egyeztette azokat.)

„Túl sokszor pofára estem már” – indokolta a döntését Schumer, hozzátéve: „Nem akartam, hogy a kamera szomorú arcokat mutasson”. Ezért egyeztetett Smith mellett Venus és Serena Williamsszel és Leonardo DiCaprióval is.

Smith a Richard király című film főszerepéért kapta meg az Oscar-díjat, amelyben a két teniszsztár édesapját játssza. Schumer ezzel kapcsolatos vicce a következő volt a gálán:

Hollywood ugyan évekig ignorálta a nők történeteit, de idén végre itt egy film a hihetetlen Williams-nővérek... apukájáról.

Schumer arról is beszélt a Howard Stern Show-ban adott interjújában – amit az NME szemlézett –, hogy halálos fenyegetéseket is kapott az egyik poénja miatt. A műsorvezető a gálán úgy tett, mintha nem ismerné fel Kirsten Dunstot, és összekeverné az ültetőszemélyzet egyik tagjával.

Schumer végül egy közleményt is megjelentetett a közösségi médiában, amelyben azt írta: „Értékelem, hogy ennyire szeretitek Kirsten Dunstot. Én is nagyon szeretem! Sose lennék tiszteletlen egy ilyen királynővel.” Schumer elárulta: a fenyegetések annyira elharapóztak, hogy még a titkosszolgálat is felvette vele a kapcsolatot, amiről ő először azt hitte, biztos rossz számot hívtak.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.