„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Miután az elmúlt hetekben minden próbamérés eredménytelenül zajlott le az informatikai problémák miatt, a szerdai első, immár éles mérés sem ment hibátlanul, számos iskolából jelezték, hogy lehalt a rendszer.
Idén először digitálisan mérik fel a 6., 8. és 10. évfolyamos diákok matematikai, szövegértési kompetenciáit. A próbamérések baljós előjelet mutattak azzal kapcsolatban, hogy sikeres lehet-e az új típusú mérés, mindhárom próbanapon hibaüzenetekkel találkoztak a berendelt gyerekek. Ez még nem lett volna baj, szerdán azonban már a 10. évfolyamosok élesben adtak számot tudásukról. Szerkesztőségünk információi szerint szerdán is országos szintű hibákat tapasztaltak számos iskolában.
Ezt megerősítik az eduline.hu-hoz befutó levelek is. „A tizedikesek kompetenciamérése a magyaron jól ment, most a matek akadozott, de egyes tanulóknál totál lefagyott” – írták a HVG oktatási szakportáljának. Ezeknél a diákoknál kénytelenek voltak jegyzőkönyvet készíteni arról, hogy a negyedik részt technikai hiba miatt nem tudták megoldani. „Hiába jelentkeztek be a gyerekek újra és újra, nem történt semmi.”
Ugyanilyen tapasztalatokról számoltak be Telex olvasói is: „A rendszer működésképtelen, a feladatok nem megoldhatóak, a központból is jelezték, hogy országos szintű probléma van” – írták. A teszt első két része még rendben lezajlott, de a harmadik részt már nem tudták megoldani, mert a honlap hibaüzenetet írt ki.
Egy másik olvasó szerint a program „esetenként kidob a mérésből vagy karikázik, hibaüzenetet ír.” Ők ki is léptek a rendszerből, mert elmondása szerint használhatatlan volt. Ugyanezt tapasztalták több helyen: hibaüzenetekről számoltak be, arról, hogy a válaszokat nem mentette el a rendszer, vagy hogy az visszaugrott korábbi feladatokra.
A matematikai eszköztudást vizsgáló résznél a folyamatos hibaüzenetek, időtúllépések miatt már annyira lelassult a rendszer, hogy a diákok a 30-ból csak 6-7 feladatot tudtak megcsinálni.
Tavaszi szünet előtt a hibás próbamérések (amelyet az Emmi szerint terheléses támadás okozott) után az Oktatási Hivatal levelet írt az iskoláknak, amelyben előállt a „megoldással”: „Tájékoztatjuk, hogy az április 14. és 19. közötti időszakban, azaz a tavaszi szünetben, a digitális országos mérésekben érintett 6., 8. és 10. évfolyamos tanulók számára a Hivatal biztosítja a mérőszoftverrel való ismerkedés lehetőségét.” Minden nap, reggel hat és este hat között elérhető lesz a rendszer a fenti időszakban, a tanulók otthonról bejelentkezve kitölthetnek egy gyakorlótesztet, amely során a mérőszoftver működésével tudnak ismerkedni.
Hogy hány diák áldozta be a pihenését a rendszer tesztelésére, azt nem tudjuk, de az OH szakembereinek nem sikerült kiküszöbölni a hibát az éles mérésre, így kérdéses, hogy mennyire lesznek használhatók az – egyelőre a tizedikesek – adatai.
A 10. évfolyamon az éles mérés április 20-á kezdődött és május 3-ig tart, a 8. évfolyamon május 4–17. között, a 6. évfolyamon pedig május 18–31. között rendezik.
Az idegen nyelvi méréseket idén szintén digitálisan fogják megírni a diákok.
Az országos kompetenciamérés 2001-től 2021-ig a tanulók szövegértési képességeit és matematikai eszköztudását mérte fel. Idén ez kiegészül a természettudomány területtel is, amiben a feladatokhoz egy-két kérdés tartozik.
A kompetenciaméréseket 2001 óta végzik, hogy országos szinten összehasonlíthassák az iskolák és a tanulók teljesítményét. Leginkább azt nézik meg, hogyan tudják a gyerekek a gyakorlatban is alkalmazni az elsajátított elméleti tudást. A diákok nem kapnak osztályzatot a mérésekre.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.