szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már készülőben van a posztapokaliptikus thriller utolsó évada.

„Megerősíthetjük, hogy a sikeres, több évadot futott Snowpiercer története véget ér a TNT-n – jelentette be a sorozatnak otthont adó amerikai tévécsatorna szóvivője. – A tehetséges írók, színészek és stáb elképesztő módokon leheltek életet a nem mindennapi alaphelyzetbe. A sorozat nagy szakmai elismertségnek örvend, jelentős hatása lett a posztapokaliptikus műfajra és immár örökre a rajongók szívébe és tudatába égett.”

A Snowpiercer ­– Túlélők viadala, az Oscar-díjas Élősködőket is jegyző dél-koreai rendező, Pong Dzsunho 2013-as filmje alapján készült. A nem túl távoli jövőben játszódó történet helyszíne egy folyamatosan mozgásban lévő vonat, amely az emberiség utolsó túlélőinek ad otthont, miután a Föld teljesen befagyott és élhetetlenné vált.

Az utasok szigorú hierarchia szerint élnek, míg a vonat elején luxus körülmények uralkodnak és a milliárdosoknak külön lakosztálya van, addig a „farokban” egy kocsiba zsúfolják össze a legszegényebbeket.

A Netflixen is elérhető sorozat főszereplője az elnyomottak vezére, az ex-nyomozó André (Daveed Diggs), akit az utasok jólétéért felelős Melanie (Jennifer Connelly – képünkön) megbíz egy gyilkosság felderítésével. A második évadban a Trónok harcából is ismert Sean Bean is felbukkan, aki innentől kezdve komoly szerepet játszik a sorozatban.

A negyedik évad megjelenési dátumáról egyelőre még nincs hír.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!