Rákbetegsége miatt nagyon legyengült, de már jól van Pásztor Erzsi

A színművész nehéz időszakon van túl, sokat fogyott, de megbeszélte magával, hogy talpra áll.

  • hvg.hu hvg.hu
Rákbetegsége miatt nagyon legyengült, de már jól van Pásztor Erzsi

Végbélrákkal került kórházba, ami nagyon legyengítette, de felállt belőle – nyilatkozta a nemrég a Halhatatlanok Társulatába választott Pásztor Erzsi. „Volt műtétem, és többféle kezelésen átestem, emiatt tizennégy kilót fogytam” – mondta a színművész a Hot magazinnak.

Nagyon nehéz időszak volt ez a számára, mert az akkor még Olaszországban élő lánya csak egy-két alkalommal tudta meglátogatni, keresztlánya és az unokája barátnője és annak családja azonban végig mellette volt – mesélte.

A szinkronszerepeiről is ismert színművész arról is beszélt, hogy a betegtársai többsége a hangjáról ismerte fel, egy nővér szólt is neki, hogy beszéljen kevesebbet, mert már „gyanút fogtak”.

Mindvégig bízott abban, hogy felépül, azt mondta, először magával beszélte meg, hogy „még dolga van a világban”, muszáj tehát meggyógyulnia.

Pásztor Erzsi először három éve beszélt a betegségéről, amely már egy évvel korábban kialakult nála. Azért vállalta, hogy a nyilvánosság elé áll, hogy tabukat döntsön le.

(via Blikk)