Interjút adott a Magyar Narancsnak Gálvölgyi János nem sokkal azután, hogy gyógyultan elhagyhatta a kórházat, ahová viharos körülmények között került be – mivel a mentők nem mentek ki érte, a családtagjainak kellett bevinniük a súlyos légzési nehézségekkel küzdő, félrebeszélő színészt –, mint utólag kiderült, bakteriális szív- és tüdőelégtelenség miatt. Gálvölgyi azt mondta, sokat bosszankodott, amiért annyi ostobaságot írtak az esetről, tanulságként pedig azt vonta le, hogy nem szabad megbetegedni. „Nemcsak egy olyan szemérmes embernek, mint én, senkinek nem könnyű kiszolgáltatva feküdni” – mondta, de hozzátette, hogy rengeteg emberséggel és segítséggel találkozott, és azt látta, hogy az ápolók mindenkivel egyenlően bántak. „Az ő munkájuk, ahogy ott voltak rendületlenül, megfizethetetlen. De úgy látszik, nem is próbálják megfizetni” – adott helyzetjelentést az egészségügyről.

A már legendássá vált kórházi kérdésére – „A Pintér Béla ugrott?” – visszatérve Gálvölgyi beszélt arról, hogy mennyire meg volt ijedve a Pintér Bélával való közös munka kezdetén, azt pedig megtiszteltetésnek veszi, hogy immár a társulat tagja, nem is szólva arról, hogy Pintér kimondottan rá írt egy szerepet – ennek az olvasópróbái hamarosan kezdődnek.

Gálvölgyi az interjúban beszélt a bohócgyűjteménye történetéről, a bábszínház-rajongásáról, a fiatalokkal való kapcsolatáról. „Megőrjít, mennyi nagyszerű tehetségünk van, és alig ismerik őket” – mondta róluk.

Gálvölgyi, aki nemrég ünnepelte a 75. születésnapját, azt mondta: „Hiába szeretek játszani, azért a lendület már nem ugyanaz.” A 75. születésnapja említésére még gyorsan megjegyezte: „Gondoltam is, nehogy a teraszon találjam Orbánt!”

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: