Egy ország drukkolt Gálvölgyi Jánosért, aki május 10-én került kórházba tüdő- és szívelégtelenség okozta súlyos légzési panaszokkal, életveszélyes állapotban. Napokig feküdt az intenzív osztályon, ám nemrég kiengedték, és egy szanatóriumban folytathatja gyógyulását. Május 26-án ünnepli a születésnapját, cikkünkben most felidézzük életének fontos pontjait.

A színművész, parodista, szinkronszínész Budapesten született 1948-ban, szülei Gálvölgyi János tisztviselő és Gumbinger Mária ápolónő voltak. A Madách Gimnáziumban érettségizett, de a fényképészszakmát is kitanulta, 1967–68-ban a Révai Nyomda kemigráfus (azaz klisékészítő) fényképészeként dolgozott.

Gálvölgyi 75 - Hivatásos rajongó: színházról szubjektíven Gálvölgyi Jánossal, 1. rész: Jancsika füzete

Az autogramot kunyeráló Jancsikából idővel ismert és elismert színművésszé váló Gálvölgyi Jánost Kövesdi Péter faggatja az elmúlt évtizedek emlékezetes színházi és tévés pillanatairól, legendás színészekről, előadásokról, haknikról. Rajongani a tehetségért lehet, sőt kell. De hogy lett egy Madách Színház körül tébláboló kisfiú színházfüggő és hivatásos rajongó?

Már gyerekként is odavolt a színházért, így érettségi után felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova azonban csak harmadjára vették fel. Ugyanabban az évben, 1968-ban a Ki mit tud? tehetségkutató műsorban ismerhette meg nevét először a közönség: nagy sikert aratott, nyertes előadásában kollégáit, például Márkus Lászlót és Latinovits Zoltánt parodizálta. Gyerekkora óta foglalkoztatták őt a bohócok, és egy időben komolyan el is gondolkodott rajta, hogy talán bohócnak áll. Mivel elsőre nem került be a főiskolára, a családi kapcsolatok révén – apósa a bűvész Rodolfo volt – fölmerült, hogy esetleg cirkuszban fog dolgozni. Végül azonban másfajta pályát szánt neki a sors, noha a bohócok iránti rajongása később is megmaradt.

Feleségével, Gálvölgyi Judit műfordítóval 1971-ben házasodtak össze, két lányuk született.

Immár több mint fél évszázada van a pályán. 1973-ban szerzett színészként diplomát, szakmai karrierje ezután a Thália Színházban indult. 1993-ban átszerződött a Madách Színházba, ahol 2012-ig játszott, de fellépett a Vidám Színpadon és a Játékszínben is.

Színházi szerepe volt többek között Ottó (Katona: Bánk bán), Pierre Bezuhov (Tolsztoj: Háború és béke), Gömböc úr (Moliére), Albin (Poiret: Őrült nők ketrece), Richard Willey (Cooney: Délután a legjobb), Leonida Papagatto (Scarnacci-Tarabusi: Kaviár és lencse), Gregory Solomon (Miller: Alku), Gastrofar George (Webber: Macskák), Szmirnov (Csehov: A medve) és Max Bialystock (Brooks-Meehan: Producerek). Játszott Molnár Ferenc-darabokban, illetve Neil Simon-vígjátékokban, A napsugár fiúkban, A furcsa párban, a Rózsavölgyi Szalonban a Végszó című előadásban, az Orlai produkció keretében a Hárman a padonban és Pintér Béla társulatának két darabjában, a Marshal Fifty-Six és a Kaisers TV, Ungarn című előadásokban is láthatta őt a közönség. Óriási Pintér Béla-rajongónak tartja magát, “korunk Shakespeare”-jének nevezte a színházi rendezőt, így a vele és csapatával való munkára pályafutása egyfajta megkoronázásaként tekint.

Visszahúzódó személyiségként, nem éppen egy társasági emberként jellemzi magát, a nagy összejöveteleket kifejezetten nem kedveli. Saját bevallása szerint nem voltak nagyobb drámai szerepálmai, és sosem bánta, hogy többségében vígjátékokban, komédiákban szerepelt.

Fülöp Máté

Számos televíziós személyiséget, hírességet parodizált, így például Vágó Istvánt, Zámbó Jimmyt, Havas Henriket vagy Csiszár Jenőt. A hvg.hu-nak legutóbb tavaly, a Hivatásos rajongó című, színházról, régi pályatársakról szóló “beszéltető könyve” kapcsán adott interjút. Ekkor a paródiáról, a parodizálásról azt mondta, hogy dühből, bosszúból soha nem csinált paródiát senkiből. „Ifjúkoromban egy picit bokszoltam, és akkor megtanultam, hogy haragból nem szabad bokszolni. És valahogy ezt áttettem magamnak arra, hogy haragból soha életemben nem csináltam paródiát. Olyan értelemben nem, hogy ha nekem valaki nem tetszett, és könnyen kigúnyolhattam volna, azt soha nem tettem meg. Túlságosan könnyű lett volna valakiből, aki bűn rossz volt, még rosszabbat vagy még hülyébbet csinálni. Akiket parodizáltam, azok józan ésszel belátták, hogy a paródia népszerűsít – Rózsa Györgytől kezdve Juhász Elődig.”

Hofit zseninek tartja, ahogy Bödőcs Tibort is kitűnő tehetségnek, de úgy véli, hogy a kabaré műfajának napjainkra leáldozott, az utolsó klasszikus kabarénak a Sas-kabarét tartja.

Játékfilmekben csak nagy ritkán szerepelt. “Kis túlzással azt mondhatom, hogy egy filmmel fogok meghalni, a Csinibabával, de annak legalább nagy sikere volt” – fogalmazott egyszer, de a közönség annál gyakrabban láthatta őt a tévé képernyőjén.

Már a hetvenes évektől több önálló show-műsorral jelentkezett, a '80-as évek közepén elsőként készített reklámparódiát, sok szilveszteri műsorban is feltűnt. A Rádiókabaré és a Heti Hetes című tévéműsor rendszeres vendége volt, saját műsorát, a több évtizeden át futó Gálvölgyi Show-t havonta adta az RTL Klub 2010 végéig (1988-ban került először adásba az akkori köztévén). A Petőfi Rádióban és a Klubrádióban is vezetett műsort, illetve szinkronszínészként is foglalkoztatták: Benny Hill és Harry Klein (Derrick) állandó magyar hangja volt. Első lemeze 1986-ban, a második 2002-ben jelent meg, 2015-ben a felélesztett Vers mindenkié sorozat részeként, amelyben színészek egy sláger szövegét szavalták el, Kis Grófo Bulibáróját adta elő.

Egyetért az általa gyakran idézett Darvas Iván szavaival, aki szerint kétféle Gálvölgyi János létezik: egy televíziós és egy színházi. Ő viszont a tévés szerepléseit is szükségszerűnek tartja, hiszen az emberek többége nem jut el színházba, hogy lássa a művészeket.

“A hullaégető című darabot a Belvárosi Színházban egy este megnézték hatszázan. Ha a televízióban azt mondom, kukurikú, azt megnézik kétmillióan. Nem lehet versenyezni. Régen még esetleg a filmekből lehetett ismert egy színész. Aki ma nem szerepel a televízióban, az nincs” – fogalmazott egyértelműen. Úgy gondolta, hogy a színházi karrierjében akár előnyt is lehetett kovácsolni a televízióban megszerzett ismertségből. “Nekem Kazimir Károly, volt igazgatóm, azt mondta: „apuskám, csinálja meg magát színházon kívül, és én használni fogom”. Ez egy elég kemény mondat. De nekem mázlim volt, hogy bejött ez a vidám műfaj” – mondta később.

A Heti Hetesben majdnem húsz éven át szerepelt, miután Ónodi György, a műsor szerkesztője, akivel korábban dolgozott már együtt, meghívta. Amikor Ónodi telefonált, hogy lenne egy ilyen műsor, Gálvölgyi először azt mondta, hogy ő nem foglalkozik politikával, társaságban sem szokott róla beszélni, és amúgy is, általában nem ő a társaság középpontja. Aztán végül csak elvállalta a felkérést, és nagyon megszerette a műsort. „Egy pillanata nincs, amelyet megtagadnék. Az a pecsét vagy az a púp, amelyet rám tettek miatta, az nem az én gondom, az azoknak a gondja, akik végre el tudtak helyezni engem valahová, mert előtte nem tudták, hogy hová kéne engem rakni. (...) Improvizációs játék volt, és nekem tizenhét éven át azt jelentette – nem sok adásból hiányoztam –, hogy hetente karbantartotta az agyamat.”

1980-ban Jászai Mari-díjat, 1987-ben érdemes művész címet, 2005-ben Kossuth-díjat kapott, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett 2006-ban, továbbá megválasztották a XIII. kerület díszpolgárának – és ez csak néhány a számos elismerése közül. A díjakat ugyanakkor mindig a helyükön kezelte, mondván: este a színházban senki nem tudja, hogy neki mennyi kitüntetése van, és nem is érdekel az senkit. "Lehet nekem Kossuth-díjam, Nobel-díjam, bármi, ma este valami olyat kell nyújtanom, ami tetszik a nézőknek. Nem fog persze mindenkinek tetszeni, de abban az sem befolyásolja őket, hogy van-e Jászai-díjam.”

Színházi szerepei mellett időnként politikai, közügyekben is megnyilvánul: Molnár Piroskával együtt maga is részt vett a Színház- és Filmművészeti Egyetem einstandolása elleni tüntetéseken, noha soha nem tanított az intézményben. 2021-ben lapunknak azt mondta, hogy az nem kifejezés, hogy nem ért egyet az egyetem alapítványosításával, de szerinte az idő nem azokat fogja igazolni, akik ebben az átalakításban részt vettek.

Reviczky Zsolt

Pályája során több könyvet is írt, legutóbb a vejével, Kövesdi Péterrel közösen: a Hivatásos rajongó 2022-ben jelent meg a HVG Könyvek gondozásában. A kötetről azt mondta, hogy szomorúan vette tudomásul, hogy a fiatal színészeknek fogalmuk sincs azokról a kollégákról, akikkel ő még együtt állhatott a színpadon, ezért úgy érezte, hogy kötelessége és küldetése beszélni legalább azokról, akiket még ő ismerhetett. Később egy interjúban így fogalmazott a nagy példaképekről: “Márkus László színpadi megjelenése biztosan hatott rám. Meghajolni viszont Rátonyitól tanultam meg. De nem analizálja így magát az ember, mert vagy beépültek már ezek az elcsent dolgok, vagy nem. Akkor van baj, ha ezekből nem lesz Gálvölgyi. Mert össze lehet lopkodni bármit, ha az nem épül be hitelesen, akkor megette a fene.”

“Darvas Iván mondta, hogy egy színész addig él, amíg él az a néző, aki még emlékszik rá” – idézte kollégáját lapunknak adott tavalyi interjújában. Isten éltesse még sokáig!