Indoklás nélkül szüntette meg az NKA a Szépírók Társasága jövő évi támogatását

Ezek szerint a négyszáz taggal rendelkező és évi száz programot megválósító szervezet nem érdemes az állami támogatásra – írja a társaság. A visszavonást nyílt politikai támadásnak és elhallgattatási szándéknak tartják.

  • hvg.hu hvg.hu
Indoklás nélkül szüntette meg az NKA a Szépírók Társasága jövő évi támogatását

Fellebbezési lehetőség és indoklás nélkül megszünteti a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiuma a Szépírók Társaságának támogatását a 2024-es évre – olvasható a szervezet hétfői közleményében. Az NKA már tavaly is radikálisan csökkentette a hozzájárulást.

A rövid közleményben a társaság azt írja, épp, hogy lezárult az általuk szervezett őszi fesztivál, a közgyűlésük és a díjátadójuk, az ezután következő első munkanapon kapták meg az NKA döntését. Hozzátették: pályázatukat most is a szokásos színvonalon állították össze, és szerényebb méretű keretösszeggel terveztek.

„A negyedszázados múlttal, négyszáz taggal rendelkező és évi száz programot megvalósító Szépírók Társasága nem bizonyult érdemesnek a támogatásra, így

a döntést nehezen tudjuk máshogy értelmezni, mint a hazai független irodalmi-kulturális civil közösség elleni, a független színházak kivéreztetéséhez hasonló egyértelmű és nyílt politikai támadásként, elhallgattatási szándékként.

Tagjaink: a könyvkiadásban, a recepcióban és az irodalom népszerűsítésében évente publikációk ezreivel jelen levő magyarországi és határon túli szerzők maradnak így önképviseleti lehetőség nélkül. Az imént ismertetett pályázati kiírásnak megfelelő írószervezetek közül ráadásul egyedüliként, ami újfent megerősíti a döntés diszkriminatív voltát” – írták.

A Szépírók Társasága hamarosan támogató estet rendez. A szervezet már korábban is támaszkodott a közösségi gyűjtésre, idén júniusban a közösségi odalukon kértek támogatást.