Átadták a Juhász Gábor-emlékdíjat a HVG két újságírójának

Idén két fiatal munkatársunkat díjazta a szakmai zsűri.

  • hvg.hu hvg.hu
Átadták a Juhász Gábor-emlékdíjat a HVG két újságírójának

Hatodik alkalommal adták át a HVG szerkesztőségében a 2018-ban elhunyt kollégánkról, Juhász Gáborról elnevezett emlékdíjakat. A Juhász család által és a lapkiadó közreműködésével alapított elismeréssel minden évben egy HVG-n és egy hvg.hu-n megjelent írás szerzőjét ismeri el a lap két egykori főszerkesztője, Jakus Ibolya és Lipovecz Iván, valamint Juhász Gábor testvére, Juhász József egyetemi tanár alkotta szakmai zsűri.

A nyomtatott HVG szerkesztőségéből idén Iványi Blanka érdemelte ki a legjobb cikknek járó díjat a hazai szerencsejáték-ipar és a NER-milliárdosok kapcsolatát feldolgozó írásával, az online szerkesztőségből pedig Nagy Iván László nyerte az elismerést a májusi CPAC Hungary-n elhangzott Orbán-beszédről írt véleménycikkével.

Iványi Blanka és Nagy Iván László
Túry Gergely

Juhász Gábor csaknem az alapítástól, 33 éven át volt a hetilap munkatársa, szakmai pályafutása elválaszthatatlan a HVG történetétől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.