Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Yungbludot korábban a Sziget Fesztivál közönsége láthatta, most pedig első önálló magyarországi koncertjére készül június 9-én a Budapest Parkban.
A 26 éves énekes-dalszerző Yungblud, azaz Dominic Harrison először ad önálló koncertet Magyarországon – jelentette be a szervező Live Nation.
A „Z generáció hangjaként” is emlegetett, kezdeten színészkedéssel próbálkozó előadó 2018-ban jelentkezett először kislemezzel, a dalai pedig dzsentrifikációról, bántalmazásról, problémás neveltetésről és politikai korrupcióról szóltak. Debütáló albuma a 21st Century Liability volt, 2019-ben a hope for the underrated youth című EP-je a brit hivatalos albumlistán a top 10-ben debütált, amit 2020-ban követett a brit listavezető album, a weird!, amely azóta arany minősítést kapott. Harmadik nagylemeze egyszerűen Yungblud címen jelent meg, és hat országban lett listavezető, 2022. szeptember 2-i megjelenése óta pedig több mint 423 millió streamelést ért el.
Magyarországon eddig háromszor járt: fellépett az MTV EMA 2021-es díjkiosztóján, ahol a legjobb alternatív előadónak járó díjat vehette át, valamint 2019-ben és 2023-ban játszott a Szigeten, tavaly már a nagyszínpadon.
A június 9-i koncertre az elővétel a Live Nation-tagoknak február 1-jén, 9 órakor indul, a teljeskörű jegyértékesítés pedig február 2-án, 9 órától lesz elérhető a Live Nation és a Budapest Park weboldalán.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.