Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Túl sokan akadtak ki az ötleten.
Az évszázad projektjeként jelentette be az egyiptomi régészeti hatóság januárban, hogy felújítják Menkauré fáraó gázai piramisát, majd néhány héttel később le is fújták a projektet. Míg a három piramisból kettőt márványborítással építettek fel, a szóban forgó sírhelyet gránittal fedték le.
Régészek szerint összesen mintegy 16-18 réteg gránit borította a piramist, napjainkra ebből már csak hét maradt, az építmény körül azonban megtalálhatók az évek alatt lehullott burkolat darabjai. Tekintve, hogy a gízai pirímisok az utolsók, amelyek fennmaradtak az ókori világ hét csodája közül, nemzetközi felháborodás övezte a renoválásról szóló döntést.
Emiatt felülvizsgálták a terveket, így végül nem nyúlnak Menkauré sírhelyéhez, már csak azért sem, mert a lehullott gránittömbök eredeti helyének meghatározása lehetetlen feladatnak tűnik, rögzítésükhöz pedig cementet használnának, tönkretéve ezzel a piramist – számolt be a Guardian.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.