szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ugyan a nyolcvanas években kikosarazta a producer, később volt alkalmuk együtt dolgozni.

Nemsokára harmincéves lesz Oliver Stone egyik legismertebb filmje, a Született gyilkosok. Mint a rendező az RTL.hu-nak elmondta, ugyan pénzügyileg jól teljesített a film, de úgy érzi, karrierjének nem tett jót a botrány, ami az embereket sorra gyilkoló párról szóló filmet övezte.

Persze nem hátrált meg, egy évvel később mutatták be a Nixont, ami szerinte a legambiciózusabb vállalkozás volt, amibe valaha is belevágott. A filmnek Andy Vajna volt a producere, és állítása szerint nem nagyon avatkozott bele a film kreatív részébe.

“Jelen volt, jött-ment, ott volt az elmaradhatatlan szivar a szájában. Jó társaság volt, jól lehetett vele kajáról, filmekről beszélgetni. És imádta Magyarországot. Ha jól tudom, a kormányt is képviselte valamilyen minőségben” – tette hozzá.

Megjegyezte, ugyan a Nixon nem hozott sokat, de Andy Vajna nem panaszkodott, Stone szerint valószínűleg olyan szerződéseket kötött, amik ellensúlyozták azt, hogy az anyagi siker elmaradt.

Persze ők ketten már korábban is találkoztak, a nyolcvanas években, amikor Stone még főleg forgatókönyveket írt, szeretett volna pénzt szerezni a producertől.

Andy, nagyon kérlek, adj pénzt A szakaszra, hatmillió dollár kell csak, ha az életembe kerül, akkor is működni fog– így könyörögtem neki. De csak nem adott, hiába győzködtem. Azt mondta, ez egy lehangoló sztori.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!