Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Bokros Dorottya dokumentumfilmje az első magyar hivatalos vogue-ház, a Kiki House of Bandita tagjainak napjait mutatja meg, a premiervetítés június 17-én lesz.
Tök mindegy, milyen vagy, hozzánk tartozol, és egy család vagyunk
– mondja egy vogue-versenyre készülődve Daniella, a hvg360 új dokumentumfilmjének egyik szereplője. A Vogue: Olyan, mint egy nagy család a magyarországi ballroom szubkultúra világát mutatja be, amelyet a június 17-i premiervetítésen a közönség is közelebbről megismerhet.
Daniella, aki több mint tíz éve transznemű nőként él Magyarországon, elérzékenyülve mutatja a kamerának a személyi igazolványát. Neki még volt rá lehetősége, hogy hivatalosan is nemet változtasson – 2020 tavasza óta ezt már nem tehetné meg. Az akkori koronavírus-járvány kapcsán bevezetett veszélyhelyzet idején számos olyan törvénymódosítás ment keresztül a fideszes törvénygyáron, amelyeknek semmi közük nem volt a Covidhoz, de az embereknek – érthető módon – kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy foglalkozzanak velük, vagy felháborodjanak rajtuk. Az egyik ilyen a nemváltás tilalmának bevezetése. Egy évre rá jött az utóbb homofób törvényként elhíresült „gyermekvédelmi” törvény, amely az LMBTQ-közösség tagjainak és a szexuális kisebbségeknek lényegében már a megjelenítését is népszerűsítésnek minősítette és betiltotta.
Pedig mi mindig léteztünk, csak nem volt terünk, hogy megmutassuk magunkat
– magyarázza Daniella a dokumentumfilmben. Ezt a teret jelenti ma már az USA-ból származó vogue táncforma köré felépült szubkultúra. A vogue a fekete és latin LMBTQ+-közösségek által létrehozott, erősen stilizált tánc, amely az 1920-ban indult harlemi reneszánsz kulturális felpezsdüléséből született. A nevét a híres divatmagazinról kölcsönző táncforma az ókori egyiptomi művészetből és a divattörténetből meríti pózait. A mozgalom az 1800-as években főként fehér, módos amerikaiak kirekesztő báljainak alternatívájaként indult. A drag queen bálok és szépségversenyek ötvözésével értelmezte újra a „ballroom” kultúrát.
A vogue azonban több mint tánc: egy közösség is, amelynek tagjai úgynevezett házakban versenyeznek. A házak olyan csoportokat jelentenek, amelyek tagjai a közös performance-ok mellett alternatív családként is szolgálnak a résztvevőknek.
Az 1960-as években Amerikában kialakult házak olyan emberek számára kínáltak befogadóhelyet, akik a társadalomból és a családjukból kivetve sokszor prostitúcióra kényszerültek, többen hajléktalanokká váltak, vagy korán meghaltak az AIDS-válságban, ám segítségükre sokáig nem érkezett érdemi politikai válasz. Ma már kevéssé jellemző, hogy tagjaik fizikailag is együtt éljenek, de a házaknak továbbra is fontos közösségformáló szerepük van. A házak élén az alapító „apa” vagy „anya” áll, a tagokat gyermekeknek hívják, akik tanácsért és támogatásért fordulhatnak egymáshoz a bálokra való felkészülésben, de magánéleti problémáikat is megoszthatják egymással.
Bokros Dorottya dokumentumfilmje a Kiki House of Bandita tagjainak napjait mutatja meg. Végigkíséri táncpróbáikat, ahogyan egy versenyre készülve sminkelnek, de egy intim karácsonyi vacsorán is jelen lehet a néző, végül pedig a várva várt verseny pulzálásába is betekintést ad. Ahogyan a film egyik szereplője fogalmaz arról, hogy mi is a vogue:
Nehéz elmondani, ezt látni kell.
A dokumentumfilm premiervetítése előzetes regisztrációval ingyenesen megtekinthető. Utána kerekasztal-beszélgetésen Bokros Dorottya, a film rendezője és Móritz Dániel, a film egyik főszereplője mesél Kanicsár Ádám LMBTQ+ aktivista újságírónak.
Időpont és helyszín: 2024. június 17. (hétfő), EASY Art Space (1024 Budapest, Széll Kálmán tér 8.)
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.