„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A bírósági dokumentumokból derült ki a dátum: július 12.
Shannen Doherty és a férje, Kurt Iswarienko régóta válófélben volt, a válás véglegesítésére csak az elmúlt napokban került pont. A People magazin birtokába került bírósági dokumentumokból kiderül, hogy a válási papírokat július 12-én, azaz egy nappal a halála előtt írta alá Shannen Doherty.
Iswarienko másnap, július 13-án írta alá a dokumentumot. A válást bíróságon kívül, kölcsönös megegyezés után zárták le, mint a dokumentumokból kiderül, „a felek vagyonukról és házassági, illetve élettársi jogaikról, ideértve a támogatást is, írásbeli megállapodást kötöttek, amelynek eredeti példányát a bíróságon benyújtották”.
Az 53 éves Shannen Doherty szombaton halt meg, évek óta húzódó betegeskedés után. A Beverly Hills 90210-ből és a Bűbájos boszorkákból is ismert színésznőnél először 2015-ben diagnosztizáltak mellrákot, majd 2017-től remisszióban volt egészen 2019-ig, amikor a rák visszatért, mint később kiderült, áttétes, 4. stádiumú formában. Július 13-án halt meg.
Shannen Doherty és Kurt Iswarienko 2011 októberében kötött házasságot, a válókeresetet tavaly áprilisban nyújtották be.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.