Francis Ford Coppola kapja az életműdíjat az Amerikai Filmintézet (AFI) 50. díjátadó gáláján – jelentették be kedden a szervezők.
hvg.hu
MTI
A 85 éves, öt Oscar-díjas filmes, A keresztapa-trilógia és az Apokalipszis most rendezője, akinek legutóbb a Megalopolisz című filmjét láthatta a közönség, április 26-án, a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett gálán veheti majd át az elismerést.
Coppola az ötvenedik filmes alkotó, aki megkapja a filmintézet életműdíját. Az elsőt 1973-ban John Fordnak nyújtották át.
“Francis Ford Coppola páratlan művész, az amerikai film kánonjának meghatározó alkotásait hozta létre, és filmesek generációit inspirálta, akik ma továbbviszik művészetét és független szellemiségét” – méltatta a filmrendezőt Kathleen Kennedy producer, az AFI kuratóriumának elnöke.
Coppola Megalopolisz című, Új Rómában játszódó, a művészet hatalmáról szóló sci-fi eposza a cannes-i filmfesztiválon debütált, és szeptember végétől látható a magyar mozikban. A több mint kétórás produkciót, amelyet a rendező saját finanszírozásában hozott létre, a kritika és a közönség is vegyesen fogadta.
Közel ötvenéves álmát valósította meg Francis Ford Coppola a Megalopolis című filmmel. A végeredmény misztikus és utópisztikus – de még egy csomó minden más is eszünkbe juthat róla. Kritika – amennyire lehet, spoilerek nélkül.
Egy korábban adott interjújában Coppola arról beszélt, hogy miközben mindenki a pénzzel van elfoglalva, számára a barátságok értékesebbek.
“Mindenki a pénzen rágódik, de én azt mondom, kevesebb pénzt kell, de több barát. A barátok értékesek, a pénz törékeny. Lehetett volna az embernek egymillió márkája Németországban a második világháború végén, akkor sem tudott volna egy vekni kenyeret venni” – fogalmazott az AP hírügynökségnek nyilatkozva.
Tavaly Nicole Kidman kapta az AFI életműdíját. Az utóbbi évek díjazottjai között volt John Williams, Mel Brooks, Denzel Washington és Julie Andrews is.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.