Mi sül ki abból, amikor egy amerikai szexmunkás és egy orosz oligarcha sarjának dorbézolása házasságkötésbe torkollik? Az Anora című mozi új színt hoz a lapdance- és sztriptíztáncos sorsok piacán. Sean Baker Cannes-ban Arany Pálmát nyert filmje már a magyar mozikban is látható.
„Aranyszívű kurva” – szó szerint így nevezik (hooker with a heart of gold) a filmes klisét: a nő főleg bárpultoknál vagy utcasarkokon várakozik, hogy feltűnjön egy jólfésült férfi főhős, akit záros határidőn belül meg kell váltani. A romantikus, ám kizárólag a forgatókönyvírók fejében létező egymásra találás során a cinikus férfiember menetrendszerűen visszanyeri a lelkét vagy más hasonlóan hasznos emberi tartozékot (derű, emberiségbe vetett hit stb.), cserébe pedig a szexmunkából élő, aranyszívű nő, aki már aranyszívvel jött világra, és ez a belső ragyogás azóta sem kopott ki belőle, szóval ez a fiktív teremtés több emeletnyit léphet feljebb a társadalmi ranglétrán. És még virágcsokrot is kap, ha a büdzsé engedi.
A romantikus komédiák aranyszívű kurvája nincs többé, emlék csupán a hollywoodi kőkorszakból, amikor még az is bátor és előremutató húzásnak számított, ha a hősnő legjobb barátja meleg. A „vicces meleg legjobb barát” és az „aranyszívű örömlány” nagyjából egy időben, kéz a kézben távozott az elfogadható hollywoodi klisék köréből, azóta nincs aranyszív, és nem csak a mellékszereplő lehet meleg. A felnőtt közönségnek szóló romantikus komédiák terén azonban így sem történt számottevő előrelépés sem mennyiségi, sem minőségi értelemben.
Sean Baker új filmjének főhőse se nem aranyszívű, se nem kurva, ha mégis lekurvázzák, azt kikéri magának. Anora egy józan gondolkodású, ha kell, harcias szexmunkás, de mivel a film nem teljesen a valóság talaján játszódik, némi rokonságot azért az említett hollywoodi előzményekkel is ápol.
Azért nem olyan sokat, épp csak annyit, hogy miután Anora, a bérbarátnőséget vállaló sztriptíztáncos egy átdorbézolt Las Vegas-i éjszakán házasságot köt Ványával, a dúsgazdag orosz oligarchasarjjal, az ne torkolljon rögtön valami nagyon rosszba. Így sem leányálom, ami a kijózanodás után következik, de Anora mégsem egy árokparton végzi vérben fagyva. Főleg azért nem, mert Sean Baker, a szexmunkássorsok empatikus megfigyelője (lásd Tangerine, Kaliforniai álom, Vörös rakéta) más sorsot szánt neki, mint ami egy beszámíthatatlan orosz oligarchafiú (értsd kőgazdag nyikhaj) és egy szegény amerikai sztriptíztáncos elhamarkodott frigyéből következne.
Baker filmjében nem a lány tűnik el nyomtalanul, miután a házasság hírére megjelennek a tajtékzó oligarchaszülők fogdmegjei, hanem a felelősséget rosszul tűrő fiú. A semmirekellő sarj úgy iszkol el az oligarchaanya és az oligarchaapa káprázatos amerikai villájából, hogy bottal üthetik a nyomát, ami –mármint a bot – szó szerint értendő, és baseballütőt jelent. Egy tagbaszakadt kopasz orosz verőember kezében virító alkalmatosságot.
Ez az az elágazás, amikor Baker az árokparti sötét valóság helyett a színesebb és szórakoztatóbb kijárat felé indul. Cselesen csinálja, akárhová nézünk, tüntetően életszerű és látványosan független filmes minden, miközben mást se csinálunk, mint megyünk befelé a mesébe.
Bakerről szokás elmondani, hogy milyen empatikusan figyeli az amerikai társadalom megalázottjait és megszomorítottjait, a mindenkori kiszolgáltatottakat, és a peremen élők közül is elsősorban a szexmunkások érdeklik. Természetesen ez mind szép és méltányolandó, ám puszta emberségből még nem született jó film, ahhoz sokkal földhözragadtabb technikák is kellenek. Utóbbit filmkészítésnek hívjuk, és Sean Baker vérprofi filmkészítő. Hogy mennyire az, az süt az Anora minden képsorából. És Baker még azt is megengedi magának, hogy a sok valós testrész mellett azt a bizonyos aranyszívet is megvillantsa, amely kizárólag kurvák és verőlegények sajátja, és amely egy ideje már a hollywoodi mainstreamben is ciki.
És ami ennyire ciki, az ám az igazi kihívás. Rokonszenves vonás, hogy Baker aprópénzből készült, életszagú sztripper-filmje elbírja a szentimentalizmust, sőt egy kis giccset is. Idén Cannes-ban ez fődíjat ért.
Súlyos következményekkel jár és meglepő fordulatokat hozhat az a tulajdonosi összetétel, amely a kormány döntése alapján kialakul a magyar védelmi ipar meghatározó vállalatainál.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
