A zeneszerző-énekes a Facebookon jelentette be, hogy a színház státuszának megváltozása miatt az Operaház kénytelen volt szerződéseket bontani, amit Presser megértéssel tudomásul is vett. „Az izgalmakat fokozandó, ezzel szinte egy időben új felkérést kaptam” – folytatta. Kiderült, az Erkel Színház helyett az MVM Dome-ban adja majd a 403. billentyű című koncertjét jövő októberben.
Ami az új állami színházat illeti, annak működésére a kormány jövőre 3,5 milliárd forintot, 2026-ra 3, 2027-re pedig 2,5 milliárd forintot szán.
Az Indexértesülései szerint az új színházat Cseke Péter és Szente Vajk vezetheti majd.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?