Már csak néhány napot kell várni, hogy hallgathassa III. Károly kedvenc dalait

A brit uralkodó műsorában Bob Marley és Kylie Minogue dalai is felcsendülnek.

  • MTI
  • hvg.hu

Kedvenc számaiból összeállított slágerlistával jelentkezik jövő héten III. Károly. A 76 éves brit uralkodó King’s Music Room elnevezésű válogatása hétfő reggeltől lesz elérhető az Apple Music felületén.

A pénteken nyilvánosságra hozott beharangozó videóban Károly személyesen jelentette be az újdonságot. Az uralkodó arról is beszélt, hogy a zene meghatározó szerepet töltött be az életében.

„A zenének megvan az a figyelemre méltó tulajdonsága, hogy segítségével örömteli emlékek idézhetők fel, szomorúsággal teli időkben vigaszt nyújt, emellett távoli tájakra is elkalauzolja a hallgatót” – mondta III. Károly, hozzátéve, hogy olyan számokat kíván megosztani a nyilvánossággal, amelyek boldoggá teszik.

Már a beharangozóban kapunk egy kis ízelítőt: a videó alatt aláfestéseként a Could You Be Loved című Bob Marley-szám hallható, amit a Buckingham-palota őrségváltási parádéihoz zenét szolgáltató katonazenekar játszik. Más olyan legendás előadóktól is válogatott a brit uralkodó, mint Kylie Minogue, Grace Jones, Davido és Raye.

George Szirtes: Károly király olvasta a verseimet, Nemes Nagy Ágnesnek mindig vittem virágot

Hamarosan fogadja III. Károly, hogy átadja neki a királyi udvar költészeti díját, de vajon kell-e cilindert viselnie? És miért nem jár pénz a díjjal? A magyar származású költő-műfordítóval a brit uralkodó versolvasási szokásairól, a költők anyagi megbecsüléséről és arról is beszélgettünk, hogy miért hagyta abba Krasznahorkai angolra fordítását.

Hozzászólások